
10 perc alatt elérte a különbség a 20 pontot a Fót vendéglátása alkalmával, ami mellé sok magyarázat nem szükséges.

10 perc alatt elérte a különbség a 20 pontot a Fót vendéglátása alkalmával, ami mellé sok magyarázat nem szükséges.

A hétvégi fordulóban mi vagyunk pihenőn, így kicsit több időnk van ellenfél-specifikusan készülni az alapszakasz lezárására.

A Kaszások elvitték a 2 pontot a Ludovikáról, nem tudtunk elmozdulni a sereghajtó pozícióból.

Utóbbi 4 meccsünkön 3/1-es mérleggel büszkélkedhetünk, hazai pályán magunkra kell venni most is az esélyesség terhét.

Tökéletes forgatókönyv szerint indult a Salgótarján elleni mérkőzésünk.

Négy meccsünk van hátra az alapszakaszból, az első fele kötelezőnek tekinthető, ha el akarunk mozdulni az utolsó helyről a folytatás előtt.

Ott folytattuk a MAFC vendégeként, ahol hazai pályán abbahagytuk.

Ősszel 30 percen keresztül jól jászottunk a piros csoport egyik nagy esélyese ellen, a vége azonban teljes megtorpanásra sikerült.

A sokszor átjáróháznak tűnő, szellős védelmünk mára nem sok jóval kecsegtet a támadóknak.

Ideális alkalom kínálkozik, hogy végre hazai pályán is győzelmet ünnepelhessünk.