A pécsi mérkőzésünket követően hazai pályán lépünk pályára, méghozzá a Jászberényi KSE ellen. A tabella aktuális állása is jelzi, ezúttal sem lesz könnyű dolgunk, de a jászságiak valós játékerejét talán nem is tükrözi hűen az elfoglalt 6. pozíció, és a 6/5-ös mérleg. A szezont 2 győzelemmel kezdték, azóta viszont igen hektikus formát mutatnak. Ami viszont átlendítheti őket ezen, az épp a legutóbbi győzelmük: a Salgótarján ellen 21 (!) pontos hátrányból mentették hosszabbításra az összecsapást, amelyet végül be is húztak. Ami a keretet illeti, voltak jelentős változások bőven: Velkey János egy hónappal ezelőtt távozott a csapattól. Ivosev Tamás pedig friss igazolásként próbálja kamatoztatni élvonalbeli tapasztalatait, ami úgy tűnik, sikerül is neki. Az SKSE ellen debütált, 16 pontig, és 23-as VAL-mutatóig jutott…