Holnap ismét útra kel csapatunk, ezúttal Jászberény lesz az úti cél. A bajnokság 4. fordulójában a JKSE ellen lépünk pályára a Bercsényi Tornacsarnokban, a találkozó 17 órakor veszi kezdetét.
A legutóbbi fordulóban elmaradt a DEAC U23 elleni összecsapásunk, így ezúttal több idő jutott a regenerálódásra és a felkészülésre. Erre szükségünk is lesz, hiszen a Jászberény eddig meggyőző formát mutatott. A nyitófordulóban legyőzték a Vasast (91–82), majd a második körben a Fót csapatát is felülmúlták (89–82). Bár a legutóbbi játéknapon a MAFC otthonában vereséget szenvedtek (84–101), összességében elmondható, hogy jó passzban vannak, így komoly erőpróba vár ránk idegenben.
A jászságiak kispadján továbbra is Szarvas Gábor ül, aki 2024 decemberében vette át az irányítást és az előző szezont a 11. helyen zárta csapatával. Az új idényre sikerült jól felkészülniük, annak ellenére, hogy nyáron hét játékos is távozott. Viszont két kulcsemberük, James Kinney és Csaba György, továbbra is csapat tagjai, ami mindenképp óriási fegyvertény. Az amerikai játékos idén is remekel, hiszen meccsenként 26 pontot átlagol, amivel a bajnokság harmadik legeredményesebb pontdobója jelenleg.
Ami minket illet, Beák Gábor vezetőedzőnk a veszprémi fiaskó után egyértelműen fogalmazott: „Ilyen szintű pontatlanság nem fér bele és minden játékosnak vállalnia kell a felelősséget a pályán mutatott teljesítményéért”. A kényszerű szünet lehetőséget adott arra, hogy a csapat mentálisan is rendezze sorait és feldolgozza a korábbi vereség tanulságait. Bízunk benne, hogy ez a két hét elég volt ahhoz, hogy újult erővel, koncentráltan és határozottan vágjunk neki a holnapi mérkőzésnek.
Molnár Marci: “Ki lehet kapni, de nem úgy, ahogy az első két fordulóban tettük”
A fiatal csapatépítés mindig időt és türelmet igényel, de Molnár Marci szerint az öltözői összhang már most rendben van. A szezon eleji nehézségek ellenére a játékos bizakodó, és úgy érzi, a csapat képes lesz előrelépni a következő hetekben.
– Mivel alapvetően egy nagyon fiatal csapat vagyunk, az öltözői hangulattal, összeszokással nem volt gond. Úgy gondolom, mindenki megtalálta a közös hangot a másikkal, a szezon eleji beilleszkedések jól mentek. Ahhoz, hogy ez a pályán is észrevehető legyen, természetesen idő és nagyon sok munka kell – kezdte Molnár Marci.
A szezonrajt azonban elmaradt a várakozásoktól.
– A kezdéssel nyilván nem lehetünk elégedettek. Nem a vereségekkel van a probléma, hanem a mutatott játékkal és a hozzáállással. A Veszprém ellen a második félidőben, de főleg a negyedik negyedben teljesen szétestünk, feltett kézzel hagytuk, hogy átgázoljanak rajtunk. Természetesen ezeket már átbeszéltük, megvolt a szükséges „fejmosás”. Ezért is sajnáljuk, hogy egy hétvégénk kimaradt. Már a DEAC ellen szerettük volna kijavítani a hibáinkat, és megmutatni, hogy az eddigieknél jóval több van bennünk.
A következő ellenfél nem ismeretlen számukra.
– A következő ellenfelünket elég jól ismerjük. A szezonkezdet előtti utolsó edzőmeccsünket Jászberényben játszottuk, így mindenki testközelből tapasztalta, milyen csapatuk van. Az összetételük hasonló a tavalyihoz: James Kinney és Csaba Gyuri köré építenek egy fiatal csapatot.
Marci külön is kitért korábbi csapattársára:
– James a csapattársam is volt, így közelebbről is ismerjük egymást. Őt már nem sorolnám a fiatalabbak közé, ezért is elképesztő, hogy ilyen szinten tud még egy csapatot vezetni. Természetesen az egyik legnagyobb feladatunk lesz az ő játékát limitálni.
A cél tehát egyértelmű: javuló játék, nagyobb fegyelem és harcosság.
– Gabi elsősorban a mutatott játékunkon várja a legnagyobb változást, hogy az eredményességet ne is említsem. Mert ki lehet kapni, de úgy nem, ahogy az első két fordulóban tettük.
Hajrá, TF!





