

TF-BPMÉRKŐZÉS BESZÁMOLÓ
10 perc alatt elérte a különbség a 20 pontot a Fót vendéglátása alkalmával, ami mellé sok magyarázat nem szükséges. Szó szerint átrohantak rajtunk. Aggasztó volt a helyzet, mert a bajnokság 2. helyezettje ellen nem tűnt reálisnak egy ekkora hátrány ledolgozása.
Végül mégis sikerült, de a győzelem nem jött össze. Tichov Dominikot nagyon hamar elvesztettük sérülés miatt, majd druszáját, Lőrinczét is pihentetni kellett. Remek alkalmat kínált ez Pilinszki Máténak, a fiatal játékos energikusan játszott, 3 távoli kísérletét pedig egyaránt értékesítette. Ezek is kellettek a fordításhoz a 4. negyedben, gyakorlatilag teljesen nyílt volt a meccs az utolsó támadásokig. Ezekből valahogy jobban jöttek ki a vendégek, így az óriási felállásnak „csak” dicsőség lett a jutalma.
Molnár Marci, és Heimann Geri tartotta a jó tavaszi formát, Ivosev Tamás pedig még egy lapáttal rátett egyéni csúcsaira… 30 pontja mellett 1 híján 60-as VAL-értéket pakolt össze, ez már valóban párját ritkítja a kiírásban.
Egy meccsünk maradt az alapszakaszból, a Vasast hazai pályán fogadjuk, de a további eredmények kedvezően alakultak abból a szempontból, hogy egy győzelemmel jó eséllyel nem sereghajtóként várhatnánk a folytatást.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
A vereség ellenére ez egy jó mérkőzés volt. Büszke vagyok mindenkire, hogy innen felálltunk. Részben a sérülések miatt, de elég nagy rotációval játszottunk és mindenki megállta a helyét, ez nagyon pozitív- Sajnos ilyen meccsen rossz kikapni, de később azt fogjuk látni, hogy sok jó dolog volt ebben.