Változás kellett. Máskülönben reális veszélybe kerülhetett volna piros csoportos tagságunk. A csillagok kedvező együttállásának köszönhetően a TF Budapest képes volt változtatni, méghozzá egy nagy dobással, amely ezzel együtt hű marad elveihez. Mi nem az amerikai piacról hívtunk be plusz segítséget a fiatalok bajnokságába, hanem egy sokszoros magyar válogatott ikonhoz, a csapat korábbi játékosához fordultunk, a TF régi-új játékosa Ivosev Tamás! A harcos magasember nemcsak bajnoknak, és kupagyőztesnek mondhatja magát, hanem korábban az élvonalban az alapszakasz legértékesebb játékosa címet is elnyerte. Akövetkező időszakban a 3X3 szakág került nála előtérbe, a válogatott szereplés után pedig a tengerentúlon is kipróbálhatta magát. Legutóbb Szerbiában pattogtatott, egyelőre a szezon végéig csatlakozik hozzánk. Üdv ismét nálunk, Tomó!
Bevethető lesz már most hétvégén is, tekintettel a helyzetünkre, szükség is van minden munkás lábra, kézre. A JKSE a 10. helyen, lőtávolon belül helyezkedik. Idei egyik győzelmünket éppen ellenük szereztük ősszel, egy egészen felejthetetlen, őrült mérkőzésen. 50 perc kellett a döntéshez, több mint szerzett pont 110 pont, valamint az a végsőkig kitartó hit, na, ez az, amire ismét szükségünk lenne! A jászságiak kulcsembere James Kinney, az ő limitálása biztosan kulcs lesz, de Szarvas Gábor érkezése óta csapatszinten is voltak ígéretes produktumai a kék-fehéreknek.
Első idegenbeli győzelmünkre készülünk, és mostantól nincs más hátra, mint előre: minden meccsnek a két pont reményében megyünk neki. Gyerünk #tfamily!