

TF-BPMÉRKŐZÉS BESZÁMOLÓ
Eleinte több támadás is eredménytelenül zárult, végül Heimann Gergő elégelte meg, futtából állt bele egy hármasba. Tömösváry Máté a sarokból csatlakozott, 6-0-val kezdtünk. Amire 7-0-val válaszoltak sajnos. Labdavesztések okozta rohangálás következett, de ez ismét kosárcsenddel párosult. Sebők kapott pihenőt, miután intenzíven lihegett a kulcsemberek nyakában. Baki Sándor hozta helyzetbe TömőBát, ismét mi vezettünk.
Büki jó távolijával aztán a vendéglátók elkezdték feltornázni a pocsék mezőnymutatót. Nagy Benedek is rátett egyet, Beák Gábor nem várhatott tovább az időkéréssel.
Tichov Dominik pillanatai következtek. Emberről vágott be egy triplát, majd a legjobb ütemben passzolt Máténak, aki be is fejezte faulttal együtt. Az assziszt visszajárt, Büki nagy harc után találta meg az élesen játszó Tichovot. Tavaly egyébként a Fót színeiben is okozott gondot a BKG-nak, most kék-sárgában is jól kezdett, de az utolsó labdabirtoklás nem sült el jól, Nagy Benedek szerelte, végigvitte. 24-18.
A 2. negyed a palánk alá Kalmár-Fábián csatát hozott, az eredményjelzőre pedig 10 pont feletti hazai előnyt. Többször is ellenállás nélkül jutott kosárig a BKG, vezetőedzőnk ismét magához rendelte az övéit. Sebők diktálta a ritmust a folytatásban, hol mezőnyben, hol dobás közben ütöttek oda neki, de volt, hogy csak úgy felcsempészte a labdát a védők között. Ez a játékrész is Tichov mozzanatával zárult, de egészen máshogy: a városhatártól engedte el újabb jó kísérletét, 47-36-ra zárkóztunk a félidőre.
Sebők és Tichov sem zökkent ki 15 perc alatt, ahogy a túloldalon Nagy Botond sem.. Csak pillanatokra kerültünk 10 ponton belülre. Baki első pontjaira ezúttal tovább kellett várni, a támadás jól működött, de gyakorlatilag mindenre érkezett válasz is. Pontgazdag játékrész után 12 pont volt közte.
Szinte végig 10 pont körül billegett a különbség, csak az utolsó percre sikerült 4 egységre megközelíteni őket. A büntetőzéssel végül visszaállt az előny, a vége 92-81 oda. Sebők rontott dobás nélkül jutott 20 pontig, míg Tömösváry 26 perc alatt hozott össze egy masszív dupla-duplát (15-14). Erre a meccsre nagyon is lehet építkezni!
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Gratulálok a BKG csapatának! Egy küzdős, hajtós mérkőzésen vagyunk túl. Az első félidőben tudtuk semlegesíteni az ellenfél dobóit, de sajnos a palánk alatt kaptunk olyan pontokat, amiket szerettünk volna kiküszöbölni. A második félidőre ezt megoldottuk, viszont ott a külső dobásokból az ellenfél értékesített többet. Én büszke vagyok ennek ellenére a csapatomra, úgy gondolom, hogy egy lépcsőfokkal megint feljebb léptünk, de vereséget szenvedtünk ma. Készülünk a következő mérkőzésre.