Ha a kereteket vesszük alapul, könnyen lehet, hogy a legtöbb, és a legkevesebb változáson áteső csapat találkozik szombaton a piros csoportban. Mint ismeretes, nálunk 10 új játékos beépítése kezdődött meg, a Debrecen viszont alighanem egyedüliként mondhatja el magáról, hogy új igazolás nélkül, csak a saját almamáteréből felkerülő játékosokkal kiegészülve dolgozik tovább. Idén Pethő Ákos irányítja a csapatot.
Míg mi egy tanulságokkal teli, kaposvári vereséggel kezdtünk, addig a DEAC egy jóval könnyebb feladatot oldott meg, hazai pályán múlta felül a Salgótarjánt 77-55-re.
Jó felkészülésen, hasznos edzőmeccseken vagyunk túl, de az biztos, hogy időbe fog telni, amíg a pályán is összeszokik a társaság. Ezzel együtt bízunk benne, hogy már az első meccseken érdemes lesz kilátogatni, szurkolni, mert egy harapós, energikus csapat építgetése folyik, amely fiatalos lendületével akár a nagyok dolgát is megnehezíti 1-1 mérkőzésen.
Közelebbről megvizsgálva egy egészen különleges mutatót rejt annak a mérkőzésnek a statisztikája. A hazaiaktól kiosztott 24 gólpassz önmagában is szemrevaló, az, hogy 80 pont sem párosult ehhez, az már több ennél. 30 sikeres mezőnykísérlete volt a Debrecennek, ami azt jelenti, hogy 80%-ban egy jó előkészítés előzte meg a kosarakat. Csoki nyereményért lehet kutatni ennél magasabb arányt a piros csoportból. Viccet félretéve, ez jelzésértékű, összeszokott csapatként dolgoznak, remekül jár a labda.
Tavaly megvolt az ellenszer. Bár teljesen megújult a csapatunk, Beák Gábor vezetésével az előző szezonban oda-vissza sikerült megverni a hajdúságiakat. Talán azokra a tapasztalatokra is tudunk most építeni, és hazai pályán megszerezni első győzelmünk. Ehhez várjuk mindenki támogatását szombat este a Ludovika Arénában! Hajrá, TF!