Beák Gábor: Ez a csapat többre volt hivatott

2024.05.23.

A szezon végeztével vezetőedzőnket kértük fel egy mindenre kitérő összegzésre, az alábbiakban ezt olvashatjátok!

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

BEÁK GÁBOR

Hamarabb fogyott el a Cola, mint szerettem volna. Azt gondolom, hogy nagyon megnehezítettük a Pécs dolgát. Nem véletlenül cseréltek légióst, mert érezték, hogy itt bajba kerülhetnek. Érződött is a különbség a 2 légiós között. Azt gondolom, hogy a hangulat magával ragadó volt, ilyen szurkolást TF-meccsen ritkán hallottam. Ilyen jó érzés lehet játszani egy ilyen csarnokban, a srácoknak ezt meg kell tanulni. Ha ilyen playoff módba mentünk volna bele minden meccsbe, akkor lehet, hogy nem a PVSK-t kapjuk nyolcadik helyről. Szerintem nagyon szépen helytálltunk, várjuk, hogy kivel kell játszanunk.

Valahogy a teljes idei bajnokság szakaszos, hullámzó volt. Egyrészt a formánk alapján, hiszen egy halovány rajt után nagyon jó szériát fogtunk ki, majd ismét jött egy megtorpanás, végül kiharcoltuk a rájátszást. Fölfelé másztunk nagyon nehezen, aztán egyszer csak megcsúszott a lábunk, és hirtelen sokat zuhantunk vissza.

Ugyanakkor ezt a jelenséget 1-1 meccsen belül is túl sokszor tapasztalhattuk meg. A Pécs ellen hazai pályán talán az év legjobb félidejét produkáltuk, aztán puff, összeestünk.

Ezzel együtt, amit szerettünk volna elérni, elértük. Viszont ez a csapat sokkal többre volt hivatott ebben az összetételben. Volt szerkezetünk: irányítónk, dobóink, jó fiatalunk, de valahogy nem találták/találtuk meg az összhangot.

Voltak tanulságok. Néhányan egy picit vesztettek az identitásukból, azáltal, hogy miket, kiket preferáltunk a játékban. Picit sok volt a hangulatember a csapatban, és nem mindig lehetett számítani arra, hogy valaki dob 20-30 pontot, vagy vezéregyéniségként játszik, akitől ez tényleg elvárható lehetne. Ez felelősség is egyben, mert meghatározza a többiek hangulatát, hozzáállását. Összegezve, nagyon sok hibát elkövettünk, gyermeteg hibákat. Ha a Kaszások elleni 2 meccset hozzuk például, akkor már lehet, hogy nem erre az ágra kerülünk. A másik ágon talán tovább tudtunk volna jutni, A legvégére kissé alulmotiváltabbak lettünk, azután hogy a Pécset nem szorongattuk meg. Picit a „már mindegy” érzést láttam a játékosokon, és emiatt azért kellet beszélni is velük, ez nehezen elfogadható, hiszen értelemszerűen nem volt biztos, hogy ezt a bombaerős Pécset elkapjuk.

Amit nem lehet elvenni, hogy rengeteget dolgoztunk ebben a viszontagságos szezonban is. 5-en utaztunk Miskolcra, az én eltiltásom is minden bizonnyal hatással volt a csapatra. Kasza kénytelen volt úgy meccselni, hogy mögötte már nincs segítség, aki hozzá tud tenni. Én személy szerint is nehezen éltem meg ezt az időszakot.

Sokat változott a játékunk az év elejéhez képest, ezzel a faktorral mi mindig számolunk. Év elején van 1 csapat, majd olyan játékokat rakunk össze, ami folyamatosan épít. A sok munka nyilván sok változást hozott. Nemcsak csapat szinten, egyénileg egyértelműen látszanak a változások. Talán ennek is köszönhető, hogy A-csoportból is kacsintgatnak nem 1, nem 2 játékosunk felé.

Anda Dávid volt, aki a legtöbbet edzette. Különmunka, közös gondolkodás, mentálisan is fejlődött. Kelenföldi Domonkos szintén sok plusz munkát rakott a fejlődésébe.

Lesznek változások. A játékunkban is, és a keretben is. A kérdés, milyen mértékben, és irányban. Szeretnék nagyjából hasonló erősségű csapatot, de mindenképp kitűzni a legjobb 8-at célként. Látni kell azt is, hogy idén volt lehetőségünk ilyen-olyan kosárlabdára is, ezért a jó csapatok ellen tudtunk jól játszani. De a momentumok nem voltak velünk, sokszor kiénekelték a sajtot a szánkból, és ezt nehéz volt elfogadni. Jó volt kijönni a meccsünkre idén. Látványosan játszottunk, 1-2 zsákolás meccsenként, jól dobók kintről. A látványos elemek nemcsak a saját oldalainkon köszöntek vissza, hanem számtalan helyen az interneten. És ez is fontos a mai világban, nézőcsalogató, ami a fiatalokat is megfogja. Viszont sok múlik a taktikán, ezt láthattuk, ezért némileg most más jön. Egy fegyelmezett, védekezőbb csapat. Ehhez nyilván alakítani kell a keretet is valamilyen szinten. Ami állandó: hajrá, TF!

TEHETSÉGES FIATALOK

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok – Basketball Players kosárlabdacsapatának hivatalos honlapján!

https://tf-budapest.hu/wp-content/uploads/2023/07/tf_footer_Logo-1-1.png

KAPCSOLAT - NB 1/B

Tehetséges Fiatalok Kft.

Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
e-mail: info@tf-budapest.hu

Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

UTÁNPÓTLÁS

Tehetséges Fiatalok – BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület

Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.

Elnök: B. Sárkány Rita
Telefonszám+36 (20) 989-9585

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

IMPRESSZUM

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok – BASKETBALL PLAYERS Sportegyesületet illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok – BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges.