Már ami a nyolcba jutást illeti. Körömrágós utolsó forduló jön a piros csoport alapszakaszában, és az idegtépő csatából mi sem tudtunk kimaradni, vasárnap este dől el, miként folytathatjuk. A legfontosabb tény – egész pontosan fegyvertény – az, hogy szereplésünk eredményeként a végére is saját kezünkben van a sorsunk. A legegyszerűbb képlet ugyanis az, ha megnyerjük a záró meccsünket Nyíregyházán, hiszen ez esetben 12 győzelemmel megelőzzük éppen aktuális riválisunkat, és nem kell figyelni a párhuzamos találkozókat. SŐT! Ez nem csak garantált nyolcba jutást jelentene, hanem a 6. hely biztos megszerzését is egyben, hiszen a CKE hiába jut 12 győzelemig, jobbak vagyunk az egymás elleni összevetésben. A cikk végében tartunk még egy rövid matekórát, de most nézzük, mi várható Nyíregyházán.
Borzasztó nehéz feladat. A szabolcsi együttes épp annyira komolyan fogja venni ezt a találkozót, mint mi. Bravúrosan kezdték a naptári évet, zsinórban 6 győzelemmel ők voltak a legjobb aktuális formát mutató csapat, és ebben a sorozathoz a PVSK felülmúlása is kellett. Azóta hullámzó a teljesítményük, de elég jól összeállt ez a csapat. Muszáj kiemelni légiósukat, Carlbe Lee Ervint. 12 mérkőzésen segítette már a Nyíregyházát, a legutóbbi 2 alkalommal egyaránt 29 pontig jutott.
Nekünk sincs okunk panaszkodni, akár az egyéni statok kapcsán. Dancsecs András a legutóbbi, budafoki szereplés során szezoncsúcsot ért el, 32 egységgel. Beák Gábor hiányát is leküzdve nyertünk az újonc otthonában, egy igen sokpontos, és végig szoros randevún. 77-70-re felülkerekedtünk Merim Mehmedovic csapatán az odavágón, Dancsecs akkor is jó napot fogott ki, de az – azóta még ütősebb – Anda-Kelenföldi duó is jól muzsikált. Ezek is kelleni fognak ismét, ahogy egy ponterős Karosi is. Na meg a hit, a küzdelem.
És akkor még egy kis matek, bár abban bízunk, hogy ez a bekezdés megmarad pusztán a sajtócsapat önszorgalmának. Egy esetleges vereség esetén párhuzamosan a következőért kell szorítani.
– Ne nyerjen a MEAFC Fóton, hiszen akkor megmarad az 1 győzelemnyi előnyünk velük szemben.
– Ha mégis nyer, ne nyerjen a CKE a Salgótarján vendégeként, hiszen akkor egy hármas minitabella dönt a 11 győzelmes csapatok között, ebből jól jövünk ki.
Tehát, amennyiben mi kikapunk, de a CKE, és a MEAFC is nyer, akkor, és csak akkor vagyunk gondban, mert ellenünk jobb a MEAFC mérlege (nehéz elfelejteni).
Figyeljünk magunkra, és szurkoljuk ki a győzelmet! HAJRÁ, TF!