Ott folyatni, ahol abbahagytuk. Nagyjából ezzel a tétellel vághatunk neki a januári programnak, melyben csupa hazai meccset jászunk. Az egész bajnokságban mi vonultunk ünnepi időszakra a második legjobb aktuális formával, bizakodva várhatjuk tehát a 2024-es rajtot.
A hatodik helyet viszont még stabilizálni kell, előre nézve 2 győzelemnyi különbség van, míg mögöttünk igen nagy a dulakodás. Többek között a Jászberény is közvetlen riválisnak tekinthető, velük találkozunk szombaton. A legelső fordulóban találkoztunk, és valljuk be, igencsak elrontották a szezonrajtunk. A végére elég nagy különbség alakult ki, ehhez persze kellett a nem mindennapi 50%-os berényi triplázás is. Nekünk viszont nem ezzel kell foglalkozni.
A hónapok alatt a saját játékunk fejlődött rengeteget, az első kör középső szakaszában óriásokat szorongattunk, a hajrában pedig már az eredmények is jöttek. A csapatjáték mellett egyénileg is belejöttek a kulcsemberek. Dancsecs András például felkúszott a pontlista éllovasai közé, Anda Dávid a lepattanókban jeleskedik, míg Kelenföldi Domonkos kiemelkedő szinten osztja a sapkákat, és még sorolhatnánk…
Nálunk viszont hagyományosan a csapatszinten elért (rész)sikerek élveznek prioritást, éppen ezért lehet igen jó hangulatunk a hideg, téli hónapokban is. Valóban úgy tűnik: minden kezd összeállni. Az őszi idény tapasztalatai alapján minden, jelenleg mögöttünk álló csapat ellen van, sőt, kell, hogy legyen győzelmi esélyünk. Elsőként a JKSE ellen mutatatjuk meg. Hajrá, TF!