TF-BPMÉRKŐZÉS BESZÁMOLÓ
Ha utólag tekintjük át a mérkőzés alakulását, akkor reálisan azt mondhatjuk, hogy sajnos már az első negyedben eldőlt a lényegi kérdés (31-17). A BKG ahogy eddig is rendre, ellenünk is remek dobóformát fogott ki, 45%-kal dobtak kintről. A félidőben ugyan még 10 pont körül volt a különbség, a 3. játékrészben ez megduplázódott. Sőt, az olló még tovább nyílt. Nagy Benedek egymaga 32 pontig jutott, nálunk viszont elég sok játékos fogott ki gyengébb napot. Anda 20 pontja igen jó mutató mellett jött össze, de másoknál pocsék arányokat láthatunk. Ez nem a mi napunk volt, de tanulni ebből a meccsből is lehet.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Gratulálok a BKG csapatának! Úgy gondolom, hogy ez a vereség egy nagyon érdekes történet. Megpróbáltunk vmi olyan dolgot ami nem jött be. Nyilván ennek két oldala volt. Az egyik az, hogy győztesen hagyjuk el a pályát és ez most egy másik irányba sült el. Nincs ezzel semmi probléma. Nyilván koncentrálunk a következő mérkőzésre és még egyszer gratulálok az ellenfélnek!
U20-as csapatunk gondoskodott róla, hogy ne legye olyan keserű a szánk íze. 151-69-re nyertek a Radobasket ellen, és ezzel már 4/2-vel állnak.