banner.png

 

Megragadtuk az utolsó esélyt, a párharc folytatódik!

PHOENIX-MT FÓT - TF-BP 86-93 (1-1)

Visszavágtunk a Fótnak, így mindent eldöntő 3. mérkőzésre kerül sor- ismét a Sport11-ben. Pedig a kezdet ezúttal is nehéz volt, tetemes előnyre tettek szert a házigazdák, így az első felvonáshoz hasonlóan most is rohanhattunk az eredmény után.

A két középső negyedben sikerült is eltüntetni a különbséget, a záró negyed 70-70-ről kezdődött. Sajnos a hajrát is a Fót kezdte jobban, de 81-79-nél Dancsecs és Szánó kosaraival produkáltunk egy 8-0-s futást, ami döntőnek bizonyult. Az utolsó percben a büntetők is rendre a helyén voltak, végül 93-86 arányban hoztuk el a győzelmet. Egyszerre négy, egészen kiemelkedő teljesítmény is született TF oldalon. Az Anda-Dancsecs-Kelenföldi-Szántó négyes minden tagja 20-as VAL fölött zárt, összesen 82 pontot szerezve… Reméljük, kitart a forma, és csütörtökön már az első percekben éles lesz a csapat!



Találkozzunk 18-án a Sport11-ben, 19:15-kor! Hajrá, TF!

Beák Gábor: Kemény, küzdős mérkőzés volt. Nehéz volt az első mérkőzést magunk mögött hagyni, mivel ugye most 2 győzelemmel be tudtuk volna fejezni a bajnokságot már most. Nagyot hajtottak a srácok és úgy gondolom, hogy ez a mérkőzés kötelező volt számunkra. Külön kiemelném, hogy a bajnokság eme részében sokszor gyengébb színvonalú mérkőzések szoktak lenni, de ez a mérkőzés különösen jónak bizonyult. Szeretném kiemelni a lelkes szurkolótáborunkat, akik elkísértek minket. Remélhetőleg a hazai mérkőzésen is buzdítani fognak minket. Szeretnék gratulálni a mai esős időben is ehhez a tüzes hozzáálláshoz a csapatoknak! Jövő héten találkozunk a Kánai úton a sport1-ben, mindenkit várunk szeretettel!

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585