A hazai előnyszerzés után csütörtök este Óbudán adódott az első lehetőségünk a párharc lezárása, amelyet rögtön meg is ragadtak a srácok! Bár a Kaszások komoly lendülettel vetette bele magát a meccsbe, az első pár labdabirtoklás után alkalmazkodtak a mieink, és a rohanós kezdésből jól jöttünk ki. 17-11-re léptünk meg, az előnyből 2 pont maradt a negyed végére.
A 2. etap első percében 8 pontot szereztünk, válaszul csak 1 dupla érkezett: ismét nyílt az olló. Potyogtak a triplák - Simon és Oroszi jeleskedett, közben Kelenföldi már 10 pontnál járt, állandósult az előnyünk a félidő végéig. Ami annyira nem sikerült jól: egy bekapott hármas után eladott labdából rohanhattak a vendéglátók, a végén annak örültünk, hogy a +1 legalább kimaradt. Félidő: 38-49.
Jól jöttünk vissza a parkettre, de a Kaszások is rendezték a sorokat. Lépésről lépésre kerültek közelebb, nagyon jókor kapta el Dancsecs a fonalat. A végszó sajnos ebben a játékrészben is a hazaiaké volt: Boros triplája adott reményt, amit átmentettek az utolsó negyedre is. 71-67-nél ismét nyílt volt a meccs. Nagy Szabolcs kipontozódott, hullámvölgyben voltunk, de higgadtan kezelte a csapat. Szántó vette magához a stafétabotot. 3 akciót is ő fejezett be sorozatban, amelynek csak időkérés lehetett a vége. Hiába, a végjáték egyértelműen a TF-ről szólt. Kódor látványos kosaránál talpra ugrott a vendég kispad, végleg eldőlt: vasárnap szabadnap.
A Kaszások ellen 2-0-val jutottunk tovább, a 9-10. helyről a Fót elleni párharc dönt. Ez kedden kezdődik a Sport11-ben (hiszen miénk a pályaelőny). Utolsó ellenfelünk szintén két meccs alatt jutott tovább, meglehetősen nagy fölénnyel lépett túl az SKSE csapatán. Kinney ihletett formában játszik, de azt tudjuk, hogy jó erőkből áll a Phoenix MT Fót gárdája. Ezzel együtt az alapszakaszban mindkét alkalommal mi nyertünk, sőt a hazai fellépés a szezon egyik legszebb napja volt, 115 dobott ponttal. Hasonlóval beérnénk most is…
Kedden este tehát Sport11! Hajrá, TF!