banner.png

 

U20-as szezonértékelő Nagy Bálinttal

Felnőtt csapatunk másodedzőjét, az U20-as alakulat vezetőedzőjét, Nagy Bálintot kértük meg, hogy összegezze a - számunkra nemrég véget ért - szezont.

Csapatunk az NBI. B piros csoportjában végül a 4. helyet szerezte meg. 18 győzelem mellett 6 vereség csúszott be, hazai környezetben 10-2-vel zártunk. A statisztikákat tekintve igen jól eloszlottak a terhek a csapaton belül, a bajnoki ranglistákat nézve senki nem emelkedett ki látványosan. A 4. hely ugyan nem rossz eredmény a 13 csapatos versengésben, de vezetőedzőnk csalódott a szezon kapcsán, és szerencsénk sem volt. A rájátszáshoz, döntőbe jutáshoz ugyanis dobogós helyre lett volna szükség az idei kiírás szerint: az első 2 csapat automatikusan bejut, míg a 3. osztályozóra kényszerül. Nos, a 3. a MAFC csapata lett, szintén 18/6-os mérleggel, de az egymás elleni eredmények alapján megelőztek minket.

„Elsősorban alanyi jogon be akartunk jutni, de úgy alakult a szezon, hogy a 3. hely vált reális célkitűzéssé. Ádáz csata ment a MAFC csapatával, de végül ők jutottak be. Sajnos menetközben becsúsztak olyan vereségek, amelyen nem fértek volna bele. Csalódásként élem meg, mert ott lett volna a helyünk az országosban.


Nem mindig sikerült a vezérszerepbe beleállni azoknak, akik a felnőttben is edzenek, es sodródtunk az árral. Ezzel együtt látható, hogy átmentek 1 fejlődésen, hiszen teret kaptak a felnőttek között, de U20-ban nem sikerült elérnünk, amit szerettünk volna.

NB II-ben is indultunk, ez eltart május végéig. Ott az volt a cél, hogy játéklehetőséget adjunk mindenkinek, nem volt eredménykényszer.

Sokan beverekedték magukat a felnőttek közé, vannak, akik ott is edzenek. Jövőre is ez a cél: sokan jussanak be, minél többen csatlakozzanak a ’nagyok’ edzésmunkájához, majd fokozatosan tovább. Kerüljenek keretbe, lépjenek pályára…”

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585