banner.png

 

Győzelemmel búcsúztattuk az alapszakaszt

TF-BP – Nagykőrösi Sólymok KE 85-79 (26-20; 19-23; 22-15; 18-21)

Fordulatos, de pontgazdag negyeddel indult a Nagykőrös elleni találkozónk, melynek végén 6 pontos előnyben voltunk. Eredményesek voltak a magasembereink: Kelenföldi és Anda együtt 18 pontot kombinált már az első félidőben, mégpedig összesen 18 perc pályán töltött idő alatt. Ezzel együtt szorosabb lett a meccs, a vendégek is elkezdtek jól dobni, a nagyszünetre 45-43-as állás alakult ki.

A 3. negyed aztán más képet festett: tudtunk rohanni, Dancsecs is begyújtotta a rakétákat, az előnyünk 10 pont körül állandósult. Nagyon látványosan oszlottak el a terhek: 6 játékosunk is 10 pont fölé jutott, a túloldalon mindössze ketten. Nagy Szabolcs mindig jókor szólt hozzá, hibátlanul célzott háromszor is a triplavonalon túlról.

A záró felvonásban még többször megrázta magát a Nagykőrös. Elsősorban a 32 pontig jutó Kovács Somának köszönhetően, aki a 4. negyed derekán 1 szempillantás alatt csinált egy 8-0-t. Csapatként azonban mindig sikerült válaszolni, higgadtak maradtunk, és nem adtunk esélyt az egyenlítésre. Végül 85-79-re győztünk az utolsó fordulóban, jó hangulatban!



Minden helyezésért játszanak az idei kiírás szerint, viszont a honi kosár világot kupadöntők is tarkítják a következő időszakban, illetve a rájátszás első körét kiemeltként pihenéssel töltjük, és várjuk az ellenfelünk kilétét. Amint lesz hivatalos információnk a mérkőzések dátumairól, közölni fogjuk.

Beák Gábor: Örülök, hogy így tudtuk befejezni az alapszakaszt. Az eddigiek miatt csalódott vagyok, szerettünk volna nyolcba jutni. Nehéz a szituáció, mert most elég sok szünet van, amíg folytatjuk a bajnokságot, próbáljuk fenntartani a srácok érdeklődését. Nyilván sok fiatal játékosunk van, ez lehetőséget ad, hogy felkészüljünk, akár már a következő szezonra is készüljünk. Ennek a mérkőzésnek a legnagyobb erénye az volt, hogy nyertünk. Voltak olyan periódusok, amikor a kezünkben volt a játék, de azért volt ma is rengeteg hiba, amit nem is értek nagyon sokszor… A legfontosabb az, hogy nyertünk.

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585