banner.png

 

A Nagykőrös ellen zárjuk az alapszakaszt

Hazai környezetben, vasárnap este lépünk pályára az idei kiírás utolsó alapszakasz mérkőzésén a Sport11-ben. A végső helyezésünk már nem változhat: egész biztosan a 10. helyről várjuk majd az áprilisi helyosztókat. Ettől függetlenül nem mondhatjuk tét nélkülinek ezt az összecsapást. Sajnos egy ötmeccses nyeretlenségi sorozatot kell lezárnunk a tabella utolsó előtti helyezettje ellen ahhoz, hogy jobb szájízzel tudjuk magunk mögött a bajnokság leghosszabb szakaszát. Egyebek mellett a hazai mérlegünk jelen pillanatban 6/6-os, jó lenne, ha ezt is sikerülte végül pozitív irányba módosítani.

Erre pedig minden esélyünk meglesz. A Nagykőrös 25 meccsből csupán ötször tudott nyerni, viszont a decemberi, egymás elleni találkozónk épp a kivételek táborát erősíti. Fájó emlék, hiszen 101-66 arányban maradtunk alul akkor, és ez néhány hónap távlatából is nehezen emészthető. Extra dobásmutatót hozott össze a Nagykőrös, mi pedig finoman szólva is gyenge napot fogtunk ki.



Ahogy a mi 10., úgy az ellenfelünk 13. helye is biztos már az alapszakaszban. Így ezt a mérkőzést a felkészülésre, és a hangulat javítására is használhatja a két fél. A Nagykőrös küzd a bennmaradásért, és ne felejtsük, hogy ránk is vár majd még két helyosztó párharc. Igaz, a rájátszás első fordulójában mi kiemeltként ellenfélre várunk majd… Előtte viszont szurkoljunk ki egy győzelmet a Sport11-ben, vasárnap este 18:00 órától. Hajrá, TF!

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585