banner.png

 

Már jól ismerjük a Vasast

Bő egy hét telt el azóta, hogy legutóbb találkoztunk fővárosi riválisunkkal. Akkor a Hepp Kupa keretein belül született Vasas-siker, de sokáig jól tartottuk magunkat, és erre biztosan lehet építeni. Ezen a mérkőzésen Farkas Attila tripláira nem volt válaszunk, de az tény, hogy a Vasas nagyon jó állománnyal bír, nehéz 1-2 játékost kiemelni a csapatból. A bajnokságban már a 3. fordulóban lejátszottuk az odavágót, akkor hazai pályán szenvedtünk 10 pontos vereséget. Azóta viszont több szegmensben is javulást mutat csapatunk, a legfrissebb fejlemény pedig Kelenföldi Domonkos csatlakozása, aki 22 ponttal mutatkozott be a Sport11-ben, a Cegléd elleni győzelem alkalmával.



Amíg mi a CKE-t múltuk felül, a Vasas a listavezető NKA Pécs otthonában járt, és bár a végeredmény 84-67 lett, 3 negyeden keresztül teljesen egyenlő partnert jelentettek a bajnokaspiráns számára. Ez elég pontosan leírja, hogy mennyire nehéz dolgunk lesz a hétvégén, de a mi csapatunk jó formában van, és ezen a meccsen nincs vesztenivaló. Bár a pályaválasztó a Vasas lesz, a meccs helyszíne a Sport11, így szurkolóinkra a megszokott módon számítunk, szombaton, 18:30-tól. Hajrá, TF!

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585