- 104-89-re győzött a párharc első meccsén a BKG
- Tichov Dominik 36 pontot szerzett
- Szombaton dől el a párharc
Szürreális jelenetekkel kezdődött a helyosztó párharc hazai mérkőzése: Lakatos és Szántó ütközött a feldobásnál, a vétlen mozdulat következtében a vendégek fiataljának ideiglenesen máris el kellett hagynia a játékteret.
A BKG vette magához az irányítást és Allen vezetésével 9-2-re húzott el. A negyed második felére mi is megérkeztünk a mérkőzésbe, és elsősorban a sok kiharcolt faultnak köszönhetően, a büntetőkkel jól sáfárkodva jöttünk fel ellenfelünkre. A 8. percben, Nagy Szabolcs triplájával vettük át a vezetést 19-17-nél. Igazi dobópárbaj kezdete volt ez: betalált kintről Nagy Botond, Tichov és megint Nagy Szabolcs is. A játékrész végén megint a kiharcolt személyiknek és a büntetőknek köszönhetően 30-23-ra vezettünk. Nem tudtuk viszont ugyanazon a szinten folytatni a játékot a második negyedben. 38-30-ig úgy alakult a meccs, ahogy szerettük volna, aztán teljesen lefagytunk és szétestünk, amit kosarakra szomjazó ellenfelünk egy 22-2-es sorozattal büntetett meg. 40-52-nél már nekünk kellett kapaszkodni. A nagyszünet előtt rendeztük valamelyest a sorokat, de 9 pont hátrányt így is magunkkal vittünk a második félidőre.
A nagyszünetben mintha kicserélték volna a csapatunkat! A 23. percre 61-58-ra jöttünk fel. Hasonló volt a játék képe, mint az első negyedben, de Nagy Botond és Allen őrzését nem sikerült megoldanunk: az ő pontjaiknak köszönhetően tartotta előnyét a BKG. A negyed hajrájában Csík és Béres is behintett egy hármast, de sajnos a másik térfélen elkövetett hibák miatt nem sikerült egyenlíteni vagy átvenni a vezetést. A 30. percben tudtunk még egy lapáttal rátenni: 74-79-nél Csík 2+1 pontot szerzett, majd kevesebb, mint öt másodperccel a dudaszó előtt még a saját térfelünkről indulva is befejeztünk egy támadást: Tichov parádés gólpasszát Peringer váltotta kosárra, így 79-79-ről kezdődött az utolsó tíz perc… Tichov hármasával! 82-79-nél azonban megint eltörött valami: korábbi játékosunk, Buzás zsinórban 8 pontot szerzett, amit Nagy Botond fejelt meg egy triplával. 82-90-nél megint mi futhattunk az eredmény után, és a 36. percre megint elérte a különbség a tíz pontot. A végén megint az Allent időközben elveszítő BKG tudott erősíteni valamelyest, így nehéz helyzetben, 15 pontos hátrányból várhatjuk a kuparendszerű visszavágót, amelyet jövő szombaton, az MTK kosár- és vívóteremben rendeznek.
TF-Budapest – BKG-Príma Akadémia 89-104 (30-23, 19-35, 30-21, 10-25)
Sport11, v.: Jakab, Domán, Sentényi (Zalai)
A TF-Budapest pontszerzői: Tichov 36/12, Peringer 17, Csík 15/3, Nagy Sz. 8/6, Tóth K. 5, Oroszi 3/3, Béres 3/3, Szántó 2
A mérkőzés statisztikája itt érhető el.
Beák Gábor: Nem reagáltunk jól a hosszabb bajnoki szünetünkre, a BKG viszont ritmusban érkezett ide. A Honvéd ellen fegyelmezetten játszottunk, most viszont pont az ellenkezője történt. Túl sok volt a fegyelmezetlenség a csapatnál, ami megbosszulta magát. Nem tudtuk rendesen diktálni a ritmust sem. Nyilván nem lehet a fújásra fogni az eredményt, de nem volt magabiztos a játékvezetés, ami rányomta a bélyegét a meccsre.