banner.png

 

Kezdődik a BKG elleni párharc

- A BKG ellen játszunk a rájátszás 2. körében
- Oda-visszavágós rendszerben dől el a továbbjutó csapat kiléte
- Dupla meccs lesz szombaton a Sport11-ben

Április 12-én játszottunk utoljára bajnoki mérkőzést, a csapat azóta készülhetett a következő körre. Lehet bennünk némi csalódottság, hogy nyert meccs nélkül estünk ki a negyeddöntőben, ugyanakkor a három szoros és az utolsó pillanatokig nyílt mérkőzés a bajnokaspiráns ellen plusz erőt kell adjon a folytatásra. Nagyon komoly munkát tettünk bele az összecsapásokba és a felkészülésbe is, ami remélhetőleg a szezon hátralévő részében meg is fog látszódni a pályán.

Bár már 24-én kiderült, hogy a BKG Príma Akadémia ellen folytatjuk, a versenykiírás szerint csak most szombaton kezdődnek az 5-8. helyekért folyó küzdelmek. Így ellenfelünknek is volt ideje fújni egyet, hiszen a BKG elhúzódó, ötmeccses szériában esett el az elődöntőtől. A Vasas elleni párharcban mindkét csapat hozta az első két hazai meccsét, a döntő ütközetet viszont Szigetszentmiklóson húzta be kamaraerdei öltözőszomszédunk, így házi rangadó helyett Nagy Ágoston csapatával folytatjuk a rájátszást.



Az 5-8. helyekért a szokásostól eltérő formában mérkőzünk meg: kvázi kuparendszerben, oda-visszavágó meccsek lesznek. A pontkülönbség rangsorol és az alapszakaszban jobb helyen végző együttes játszhat hazai pályán másodszor. Azaz akár az 5., akár a 7. helyért játszhatunk a végén, a Sport11-ben kezdünk majd.

A BKG elleni második mérkőzés május 7-én, 17 órakor kezdődik az MTK kosárlabda csarnokban.

TF-Budapest – BKG Príma Akadémia

Sport11, szombat 19:30

V.: Jakab, Domán, Sentényi (Zalai)

A találkozó előtt rendezik a Honvéd-Vasas párharc második mérkőzését, azaz aki pikáns, jó magyar kosárlabdára vágyik a szezon végén, szombaton két legyet üthet egy csapásra. Mindkét meccsre ingyenes a belépés.

Vasas Akadémia – Budapesti Honvéd SE

Sport11, szombat 16:30

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585