- 70-54-re győzött a Honvéd az első mérkőzésen
- A 35. percben még döntetlenre álltak a csapatok
- Szombat este jön a második mérkőzés a Sport11-ben
A második percig kellett várni az első pontokig: Markovic triplával köszönt be, nálunk pedig a magas sor talált utat a labdának a gyűrűbe. 11-6-ra lépett meg a Honvéd, amikor zsinórban tíz TF-pont következett. 11-16 után a Honvéd pillanatai következtek, ők kilencet pakoltak be zsinórban, de az első negyedet záró dudaszó pillanatában 16-13-ra mi vezettünk. A folytatásban is maradt a kiegyenlített küzdelem, egyetlen dobásnyi különbség volt csak a csapatok között. A félidő hajráját tudta megnyomni valamelyest a Markovic vezette piros-fehér együttes, és 22-22-es állás után 32-24-re vezetett a nagyszünetben. Az utolsó három percet leszámítva nagyon biztató volt a játék képe.
A 21. perc a kissé talán haloványabb napot kifogó Tichov pontjaival kezdődött, majd Nagy Szabolcs triplája és Szántó büntetői után lényegében el is tüntettük a szünetre felhalmozott hátrányt. Markovic szinte egy személyben volt felelős a hazai pontokért, őt viszont nem tudtuk tartani. A 25. percre 42-33-as előnyt épített fel vele a BHSE. Ekkor a mi perceink jöttek, olyannyira, hogy a Honvéd több mint négy perces gólcsendbe keveredett. Mi ebben a szakaszban tíz pontot is dobtunk, Korompai hármasával egy perccel a harmadik negyed vége előtt, 43-42-nél megint átvettük a vezetést. Végül Tanoh pontjaival maradt a Honvéd-vezetés az utolsó tíz perc előtt.
Csík és Simon triplaváltásával indult az utolsó etap, majd minimális Honvéd-előnynél Tichov süllyesztett el egy triplát. 51-49-es vezetésünknél indult be a Honvéd szekere. Zsinórban 13 pontot szereztek, és innen már sem idő, sem kondi nem volt a felállásra. 70-54 lett a vége, a meccs 90 százalékáért óriási dicséret jár Peringeréknek.
Szombaton máris jön a három győzelemig tartó párharc második mérkőzése. A párharc esélyese továbbra is a szerdán előnybe került Budapesti Honvéd. A célunk nem lehet más, mint hasonlóan jó mérkőzést játszani, mint a Ludovika Arénában. Egymást érték a két csapat jó sorozatai, összesen 16 alkalommal változott a vezető együttes kiléte. Komoly siker lenne még egy ilyen sokáig kiélezett összecsapást játszani az alapszakasz győztesével.
Budapesti Honvéd SE – TF-Budapest 70-54 (13-16, 19-8, 12-19, 26-11)
A párharc állása: 1-0
Ludovika Aréna, v.: Szilágyi, dr. Oláh, Nepp (Bognár)
A TF-Budapest pontszerzői: Nagy Sz. 15/6, Peringer 11, Tichov 10/3, Szántó 7, Csík R. 6/3, Korompai Á. 3/3, Simon B. 2
A mérkőzés statisztikája itt érhető el.
Beák Gábor: A párharc elején vagyunk még. Úgy gondolom, hogy mindkét csapat megtette a maga dolgát, hazai pályán a Honvéd talán jobban játszott, bár mi is mindent megtettünk. Így alakult sajnos a vége, várjuk őket a hétvégén szeretettel.
Peringer Balázs: Sikerült egy jó mérkőzést játszani az alapszakaszgyőztessel. Sokáig partiban voltunk, sőt vezettünk is, azonban a támadó lepattanók, illetve a kihagyott büntetők sajnos megbosszulták magukat. Sok időnk nincs, szombaton szeretnénk kiegyenlíteni a párharcot.
2. mérkőzés:
TF-Budapest – Budapesti Honvéd SE
Sport11, szombat 18:30
V.: Jakab, Hervay, Gaál (Nagy J.)