- 88-82-re alulmaradtunk a BKG-Príma ellen
- Többször is egyetlen labdára voltunk, de nem sikerült fordítani
- Az utolsó fordulóban nem csak a saját kezünkben van a sorsunk a rájátszásba jutáshoz
Oroszi Bence vállsérülése után is vállalta a mérkőzést, ráadásul ő védte a vendégek gólgyárosát, Nagy Botondot. Tichov és Nagy Szabolcs pontjaival 7-1-es sorozattal kezdtük a mérkőzést, de 8-7-re már a BKG vezetett. 12-12-ig haladtak a csapatok fej-fej mellett, de az első negyed hajrája a vendégeké lett. Allen tarthatatlan volt, sorra szerezte a kosarakat. 22-14-re a BKG-é lett az első tíz perc. A folytatásban Szücs percei következtek. Kettőből két hármast beszórt, így tartósan odaértünk a BKG nyomába. Tóth Kornél és Peringer révén kiegyenlítettünk, de mindkét Nagy-testvér bevágott egy-egy hármast, így megint kezdhettük előről a felzárkózást. A 20. percben a sérülten játszó Oroszi is hintett egy távolit, az utolsó pontok viszont Ormai nevéhez fűződtek, így 41-38-ra vezetett a BKG.
Bosszantó, 7-0-ás BKG-futással kezdődött a harmadik negyed, így 47-38-nál megint komoly előnyben voltak a vendégek. Szücs újabb hármast dobott be, de korábbi játékosunkat, Buzást sem tudtuk megtartani. A 29. percben Szücs négy próbálkozásból a negyedik hármasával, majd Szántó is két büntetőpontjával 52-51-ig jöttünk fel. Teljesítményünket nem könnyítette meg, hogy ekkor már Tichov és Tóth Kornél is 4-4 személyi hibával játszott, amik közül több elég nagyvonalúan született meg. A 30. percben megint jöttek a Nagy-fivérek, akik gyorsan repesztettek egy 10-0-át, így nagyobb hátrányból várhattuk az utolsó tíz percet a hullámzó mérkőzésen.
Ráadásul Allen közelijével indult a negyedik negyed is, de még 66-53 után is úgy tűnt, hogy lehet keresnivalónk a végjátékban. Ekkor zsinórban 7 TF-pont következett, amivel visszajöttünk a mérkőzésbe. A 35. percben 68-64-re zárkóztunk, de Nagy Benedek 3+1-es kombinációval hűtött le minket. A hajrát a 38. percben kezdtük meg, 67-80-nál. Gyorsan szereztünk 7 pontot, és egy labdát – de a sérülten is nagyot harcoló Oroszi kihagyta a ziccert. A válasz nem maradt el Buzás részéről, ezzel 82-74-nél eldőlt a mérkőzés. 88-82-es vereségünkkel nehéz helyzetbe kerültünk a Veszprém ellen diadalmaskodó Kaszásokkal szemben. Az utolsó fordulóban nyernünk kell Baján, valamint kiszurkolni a Vasas sikerét a Kaszások ellen a rájátszásba kerüléshez.
Fiataljaink mérkőzése jobban sikerült: Tamási Péter vezérletével, főként a kiváló második félidőnek köszönhetően, 108-76-ra verték meg a Prima-BDSEBasket U20-as csapatát.
TF-Budapest – BKG Príma Akadémia 82-88 (14-22, 24-19, 15-23, 29-24)
Sport11, v.: Hervay, Menyhárt, Gaál (Hoffmann)
A TF-Budapest pontszerzői: Tichov 24/12, Nagy Sz. 16/6, Szücs P. 14/12, Szántó 11/3, Csík 8/6, Oroszi 5/3, Peringer 2, Tóth K. 2
A mérkőzés statisztikája itt érhető el.
Beák Gábor: Sok lepattanót engedtünk a BKG-nek, amivel a kiegészítő emberek is sok pontot tudtak szerezni. Allen és Buzás is jól játszott. Az elején hamar faultproblémákkal szembesültünk olyanoknál, akik a védekezésben is fontos szerepet kapnak nálunk. Ha ezeket a helyzeteket a játékvezetők máshogy ítélik meg, akkor sokkal felszabadultabban tudtunk volna játszani. Baján nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Készülünk rá, nyernünk kell a nyolcba jutáshoz.
Szücs Péter: A BKG és mi is jól felkészültünk erre a mérkőzésre. A vendégek jól szedték a támadólepattanót, emiatt sok második esélyük volt. A Nagy-testvérek mellett több jó teljesítmény is volt náluk.