banner.png

 

Indul az alapszakasz hajrája

- Szombaton a Nagykőrösi Sólymokat fogadjuk
- Csapatunk a 8., a Nagykőrös a 10. helyen áll a bajnokságban
- Visszatérhet a Jászberény ellen hiányzó Tichov Dominik

Az elmúlt hetekben „letudtuk” a tabella első és második helyezettjét is. Bár mindkét mérkőzésen volt bőven biztató rész, végül győzelmi pont nélkül zártuk le ezt az időszakot. Most viszont arccal csak előre, hiszen jön az alapszakasz utolsó öt játéknapja. Sorrendben a Nagykőrös, a PVSK, a MAFC, a BKG és a Baja ellen lépünk majd pályára, elsőként a Sólymok ellen, hazai pályán. Amellett, hogy jelenleg is rájátszást érő helyen állunk, a sorsolásunk talán nem mondható rossznak, hiszen négyszer is Budapesten, ebből háromszor hazai pályán játszhatunk, majd az utolsó fordulóban az eddig nyeretlen, rémes szezont futó Baja vendégei leszünk. Azaz jó esélyünk van megtartani a jelenlegi pozíciónkat. Ráadásul a 9. helyezett Kaszások ellen kettőből kettőt nyertünk, és a jelenleg kettővel több győzelmet számláló Veszprém ellen is jobbak lennénk egymás elleniben.

Az Óbuda alá sem árt azonban lepillantani, hiszen a 10. helyen tanyázik a Nagykőrös – velük játszunk szombaton. Még novemberben, idegenben 68-54-es vereséget szenvedtünk. Azóta – Csík Richárd visszatérésével biztosan kijelenthetjük – erősödött és mélyült is a keretünk Simon és Peringer érkezésével, így talán nem túlzás kijelenteni, hogy szombaton kizárólag a győzelem lehet elfogadható Szántó Daniék számára. Ráadásul a Jászberény ellen betegséget jelentő Tichov is visszatérhet a pályára, azaz nem kell hosszabb ideig nélkülöznünk legeredményesebb játékosunkat. Nincs mese, valahogy be kell húzni ezt a találkozót.



A két együttes U20-as csapatai is közel vannak egymáshoz a tabellán. Ráadásul mindkét gárda 11/9-es mérleggel áll. Nagykőrösön Tóth Kornélék magabiztosan nyertek – valami hasonlóval szombaton is kiegyeznénk.

TF-Budapest – Nagykőrösi Sólymok KE

Sport11, szombat 18:30

V.: Horváth Cs., Jurák, Vida (Fekete)

TF-Budapest U20 – Nagykőrösi Sólymok KE U20

Sport11, szombat 16:00

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585