- Szombat este a Jászberényt fogadjuk a Sport11-ben
- A JKSE 15/4-es mérleggel a 2. helyen áll a bajnokságban
- A jászberényi mérkőzésen 111-81-es berényi siker született
Az NKA Pécs és a Budapesti Honvéd után viszonylag rövid időn belül megmérkőzünk a harmadik, dobogós helyen álló csapattal, a Jászberénnyel is. Mi tagadás, az elmúlt hetünkben maradt bőven hiányérzet, hiszen komoly előnyről veszítettünk tulajdonképpen simán a listavezető Honvéd ellen, majd a Zöld csoportos MEAFC ellenében nem jutottunk be a Hepp Kupa legjobb négy csapata közé. Különösen a kupabúcsú fájó, hiszen hagyományosan fontos terep és jó kiugrási lehetőség csapatunk számára a sorozat – ráadásul a sorsolás is lehetett volna sokkal nehezebb.
Innentől marad számunkra a bajnokság, a hátralévő fordulókban mindent megkell tenni a felsőházi rájátszásba jutásért. 10 győzelemmel most a 7. helyen állunk, de a 11. PVSK-nak is csak kettővel kevesebb sikere van. Ilyen sűrű mezőnyben egy győzelem a tabella első harmadában álló csapat ellen szinte dupla szorzóval ér fel a Nagykőrös, PVSK, MAFC, BKG sorozat előtt. Csakhogy a Jászberény kiváló erőkből áll és szeretne minél gyorsabban visszajutni az A-csoportba. Földi Sándor csapata is erősített a közelmúltban: Dukic Nebojsa tette át a székhelyét Veszprémből a Jászságba. Rajta kívül is van több, élvonalat megjárt játékosa a kék-fehér együttesnek, így az esélyek nem mellettünk szólnak – éppen ezért szólna nagyot egy bravúrgyőzelem.
U20-as csapatunk is megmérkőzik a Jászberény fiataljaival. Az utánpótlás bajnokságban mindkét együttes 10-10 győzelmet számlál, azaz közvetlen riválisként kiélezett meccsre számíthatunk.
TF-Budapest – Jászberényi KSE
Sport11, szombat 18:30
V.: Hervay, Szalai, Földesi (Németh Cs.)
TF-Budapest U20 – Jászberényi KSE U20
Sport11, szombat 16:00