- Szombaton a Budapesti Honvédot fogadjuk
- Felnőtt együttesük 17-es, fiataljaik 16-os győzelmi szériában vannak
- Mindkét csapat igazolt magasembert a napokban
Szombat este nem kisebb feladat hárul csapatunk elé, mint a Piros csoport felnőtt és U20-as listavezetőjének, a Budapesti Honvédnek a megállítása. A felnőtt együttes 17-es, a fiatalok 16-os (!) győzelmi szériával, mindkettő B-csoportos szinten brutálisan erős játékoskerettel és merész, bajnoki címről szövögetett álmokkal érkezik a Sport11-be. Ráadásul a több A-csoportos rutinnal felvértezett játékos mellé a napokban Czirbus József is csatlakozott, aki Óbudáról tette át a székhelyét Józsefvárosba.
Persze, egy sima piros forgalomirányító tárcsát lengetve nem valószínű, hogy lassításra lehet bírni a Honvéd gyorsvonatát. Jó dobóteljesítmény, pontos támadójáték és taktikus védekezés nélkül aligha lehet esélyünk szoros meccset játszani. Extra teljesítmények is kellenek, például Tichov Dominiktől, aki nevelőegyesülete ellen bizonyosan különleges érzésekkel fog pályára lépni. Természetesen nem mi vagyunk a mérkőzések esélyei, de mind a felnőttek, mind az U20-asok veszíteni való nélkül játszhatnak.
TF-Budapest – Budapesti Honvéd SE
Sport11, szombat 18:30
TF-Budapest U20 – Budapesti Honvéd SE U20
V.: Jakab L., Horváth A., Benedek (Mocsai)