- 84-69-re győzött a Vasas Akadémia
- A 3. negyedben már 25 ponttal is vezettek Medve Mátéék
- U20-as csapatunk is alulmaradt
Oroszi óriási búrájával indult a meccs az egyik, Korompai hármasával a másik térfélen – a rutinos Medve azonban hamar egyenlített, majd jött Tichov triplája is. 6-3 után Radics, majd Andrássy is betalált. Ekkor Nagy Szabolcs, majd Oroszi triplája révén visszavettük az előnyt. A negyed közepéig tartott a váltott vezetés, aztán jött Medve 3. triplája is, és innentől már csak a vendégek akarata érvényesült. 22-15-ig léptek meg, a negyedet pedig 26-18-ra nyerték meg. A 13. percben Andrássy révén lépte át a Vasas a 10 pontos határt, és 31-20 után sem állt le Evangelos Ziagkos együttese. A 16. percben már 41-20-as hátrányban voltunk. A félidő hajrájában valamelyest faragtunk a hátrányból, és 30-45-nél egy kicsit jobb szájízzel jöhettünk le a pályáról.
Szántó két kosarával indult a 31. perc, és 45-34-nél 8-asunk dobhatott még egy büntetőt is, hogy visszajöjjünk 10 pontra. A dobás kimaradt, az ellentámadásból Radics talált be. Itt zsinórban 3 támadást is elrontottunk, mire Andrássy ismét gólt szerzett. 15 pontos hátrányban pedig jött a demoralizáló újabb Medve-tripla – fordulat helyett ismét tetemes hátrányban találtuk magunkat. Andrássy hármasával már 57-36-ra vezettek a vendégek, és alighanem itt el is dőlt a mérkőzés. 63-38-nál volt a legszélesebbre nyitva az olló, a negyedik felvonást pedig 23 ponttal lemaradva kezdhettük meg. 74-49 után zsinórban 9 pontot szerezve legalább az egymás elleni mérleget tekintve (12 ponttal nyertünk az „odavágón”) izgalmassá tudtuk tenni a meccset, de a végére 15 pontot megőrzött előnyéből a Vasas Akadémia.
U20-as csapatunk, bár nagyot küzdött, 84-71-re alulmaradt a Vasas fiataljai ellen. Sajnos Nagy Bálint legénysége között ezúttal nem akadt kiemelkedő teljesítmény.
TF-Budapest – Vasas Akadémia 69-84 (18-26, 12-19, 14-22, 25-17)
Sport11, v.: Major, Nepp, Csák (Németh Cs.)
A TF-Budapest pontszerzői: Tichov 27/6, Szántó 13/3, Nagy Sz. 11, Oroszi 11/3, Tóth K. 4, Korompai Á. 3/3
A mérkőzés statisztikája itt érhető el.
Beák Gábor: Most már sorozatban nem tudjuk úgy kezdeni a mérkőzéseket, ahogy szeretnénk és nekünk kell kullogni az eredmény után. A motivált, jól játszó és fizikális Vasas ellen nem is sikerült érdemben felzárkózni. Próbáltunk változtatni a mérkőzés menetén, de a játékosok nem tudták megvalósítani, amit a kispadnál elterveztünk. Tanulnunk kell ebből, nekünk is és a játékosoknak is, és megtenni, amitől elindulunk felfelé.
Tichov Dominik: Az első három negyedben végig a Vasas irányított, 7-8 pontokat rá tudott tenni az előnyére. Az, hogy vissza tudtunk jönni 15 pontra, leginkább annak köszönhető szerintem, hogy a végét elkönnyelműsködték. Van min dolgoznunk.