banner.png

 

Jön a Vasas Akadémia elleni házi rangadó

- Szombaton 18:30-tól a Vasas ellen lépünk pályára
- Ellenfelünk 10/6, mi 9/8-as mérleggel állunk
- Az őszi mérkőzésen 92-80-ra mi nyertünk

Folytatódik a rangadók sora, szombaton a Sport11-es „társalbérlőnkkel”, a Vasas Akadémiával találkozunk. A Vasas elleni meccsek mindig egy kicsit többről szólnak, mint egy sima bajnoki – és ez most is így van. Több egykori TF-játékos pattogtat a Sport11 másik térfelén, ráadásul, mint oly sokszor az évek során, ezúttal is közvetlen riválisként mérkőzünk meg egymással. A Vasas Akadémia valamivel jobban áll nálunk, hiszen eggyel több győzelme és kettővel kevesebb veresége van (ebből következik, hogy van egy elmaradt mérkőzése), de egy TF-győzelemmel javulhatna ez az arány.

Az sem kerülheti el a figyelmünket, hogy egy bármilyen arányú győzelemmel az egymás elleni mérleg is biztosan a mi javunkra dőlne el holtverseny esetén, hiszen idén egyszer már két vállra fektettük Evangelos Ziagkos együttesét – ráadásul végig vezetve, amolyan rajt-cél győzelemmel, Tichov Dominik parádés 41 pontjával. A visszavágót a Vasas várja jobb formában, hiszen Moravcsikék zsinórban 4 győzelemnél tartanak, míg mi a Veszprém elleni szoros vereségből érkezünk a találkozóra.



Ez egyike azoknak a szezonoknak, amikor szinte teljesen kiszámíthatatlan egy TF-Vasas összecsapás kimenetele – ezért is fontos, hogy sokan ott legyünk a lelátón és szurkoljunk Nagy Szabiéknak.

Folytatódik az U20-as bajnokság is. Itt egy picit nagyobb különbség van a tabellán a Vasas Akadémia javára: a 9/7-es mérlegünkkel szemben a Vasas 11/5-tel áll, és az 5. fordulóban sima, 89-60-as Vasas-siker született.

TF-Budapest – Vasas Akadémia

Sport11, szombat 18:30

V.: Major, Nepp, Csák (Németh Cs.)

TF-Budapest U20 – Vasas Akadémia U20

Sport11, szombat 16:00

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585