- 88-73-ra győztünk idegenben a BKG ellen
- 3 negyedet is mi nyertünk
- 5 játékosunk legalább 10 pontot dobott
A MAFC elleni meccshez képest minden betegünk felépült, Csík Richárd viszont könnyebb sérülése miatt hiányzott. Nagy Szabolcs vissza-, a múlt héten remekül teljesítő Tóth Kornél pedig bekerült a kezdőcsapatba. Az első perctől látszott, hogy nem játszunk alárendelt szerepet. Tapadtunk a BKG-re, sőt, 14-12-nél átvettük a vezetést is. Nagy Botond tartotta a Kosokat, a 10. percben 19-18-nál rövid időre átvették a vezetést, de a mi Nagyunk, Szabolcs is betalált a triplavonalon túlról. Nagy Benedek állította be az első negyed végeredményét. 21-21 után Szeleczki köszönt be kétszer is, így lépéselőnybe került a BKG. 28-28-nál értük utol őket ismét, és 36-34-nél vettük vissza a vezetést Bartos pontjaival. Az extrát játszó Szántó révén 42-38-ra vezettünk a nagyszünetben.
Szántó 5 pontjával kezdődött a 21. perc, 9-re hízott az előnyünk. Mindkét Nagy-fivér triplát dobott és a hazaiak légiósa, Allen is belelendült, de Tichov és Oroszi is hárompontossal verte vissza a BKG felzárkózását. 59-48-nál átléptük a 10 pontos lélektani határt. 63-53-as TF-vezetésnél két percre befagyott az eredményjelző, majd a sok elrontott akció után Oroszi és Tichov révén tovább nőtt az előnyünk. 71-57-nél Nagy Botond és Nagy Benedek játszott össze, utóbbi bevágott egy hármast, így 71-60-ról kezdődhetett a jó reményekkel kecsegtető 4. negyed. Próbált zárkózni a BKG, de a 34. percben Tichov hármasával, 76-66-nál megint 10 pont volt közte. Pontgyárosunk a következő demoralizáló találatát 78-67-nél szerezte. Extázisban játszottak a mieink, és érezhető volt, hogy innen már nem engedjük ki a győzelmet. 86-69-nél volt a legnagyobb az előnyünk, a végén 88-73-ra nyertünk. Remek munka volt!
Kevesebb babér termett az U20-asoknak, akik bár megnyerték az első negyedet, utána nem tudták tartani a lépést a BDSE Baskettel, így 91-64-re kikaptak Nagy Bálint tanítványai.
BKG Príma Akadémia – TF-Budapest 73-88 (21-21, 17-21, 22-29, 13-17)
Szigetszentmiklós, v.: Hervay, Menyhárt, Bagi (Hoffmann)
A TF-Budapest pontszerzői: Szántó 20, Tichov 19/12, Oroszi 16/6, Nagy Sz. 12/6, Tóth K. 10, Bálint B. 4, Bartos 4, Gémes A. 3/3
A mérkőzés statisztikája itt érhető el.
Beák Gábor: Nagyon jó mérkőzést játszottunk, szerencsére összejött minden. Nagyon készültünk a BKG ellen, jó csapatról van szó, jó játékosokkal, jó edzővel. De mi is jó stratégiát választottunk. Megpróbálunk visszalépni ugyanarra az útra, ahol elkezdtük a szezont. Nyilván egy ilyen fiatal csapattal, mint a mienk nem egyszerű, de mindent megteszünk, hogy azon a mezsgyén tudjunk haladni, ahol elkezdtük az egészet.