- Szombat este a Nagykőrösi Sólymok otthonában lépünk pályára
- Ellenfelünk 3/5-ös, mi 5/3-as mérleggel állunk
- Bartos Bálint korábbi csapata ellen játszhat
Két, topcsapat ellen vívott idegenbeli mérkőzést követően most egy olyan rivális otthonába látogatunk, amely eddig pont velünk ellentétes mérleget hozva a tabella hátsóbb régiójában található. Tavaly ugyan alaposan meggyűlt a bajunk a Sólymokkal, hiszen öt találkozásunkból csak egyszer tudtunk nyerni ellenük, és különösen rosszul esett a februári, hosszabbításos hazai vereség. Most viszont az eddigi nagykőrösi eredménysor alapján minimum úgy utazhatunk hozzájuk, hogy van esélyünk jó eredményt elérni. Intő jel még, hogy Kovács Sándor együttese szoros meccsen legyőzte az NKA Pécset, azaz van már komoly skalpja is.
Ahhoz, hogy legyen esélyünk két vereség után ismét nyerni, rendet kell tenni a fejekben, főleg, ami a védekezést illeti. Az előző két fordulóban egyaránt 100 pont fölött kaptunk. 107 vagy 111 kapott ponttal valószínűleg most sem lesz esélyünk jó eredményt elérni. A védekezésünknek úgy is javulnia kell, hogy a Nagykőrös a két nagyágyú 90 fölötti értékéhez képest csak 82 pontot dob mérkőzésenként. A mérkőzés pikantériája, hogy Bartos Bálint és Timkó Norbert is korábbi csapatával nézhet farkasszemet.
A felnőtt meccs a megszokotthoz képest később, 19:15-kor kezdődik – előtte mérkőznek meg a tabellán egymás mögött álló fiatalok. A szomszédos pozíció ellenére a Sólymok eddig eggyel több meccset nyertek meg, Nagy Bálint fiai viszont a Jászberényben aratott győzelemmel lendületből érkeznek a találkozóra.
Nagykőrösi Sólymok KE – TF-Budapest
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola, szombat 19:15
V.: Nyilas, Menyhárt, Drenyovszki (Bogárdi)
Nagykőrösi Sólymok KE U20 – TF-Budapest U20
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola, szombat 16:30