banner.png

 

Halloweeni hangulatban fogadjuk a Salgótarjánt

- Szombat este a Salgótarjánnal játszunk a 6. fordulóban
- Mi 4/1, az SKSE 1/4-es mérleggel áll
- U20-asaink is pályára lépnek a Beszterce KK ellen
- Halloween alkalmából érdemes lesz jelmezben érkezni a Sport11-be

Öt forduló után talán csak a legvérmesebbek képzeltek el ilyen menetelést. Idegenbeli meccsek, rangadók sorra – mi pedig az elsőt leszámítva minden akadályt jól vettünk. Nagyszerű benyomást kelt a csapat, és öröm nézni a játékot. Csak remélni tudjuk, hogy a kevés idei hazai meccseink egyikén, szombaton a Salgótarján ellen is folytatódik a sorozat.

Az előjelek mindenesetre jók. Az SKSE pontosan ellentétes utat jár eddig be, mint mi. Egyetlen egyszer tudtak csak győzni a Piros csoport idei kiírásában: még október elején 56-54-re legyűrték a Pápát. Ezzel szemben vereséget szenvedtek az Óbudától, a Veszprémtől és a Vasastól is – utóbbi kettőn 30 fölé (!) kúszott a különbség.

Azért jó viszonyítási alapok ezek a mérkőzések, mert mi ugyanezekkel a csapatokkal meccsben voltunk, sőt, le is győztük őket. A Piros csoport kiegyensúlyozottságából kiindulva azonban hiba lenne fix hazaival lesajnálni ezt a párosítást, mert a ’tarjániak mindig nagyon kellemetlen ellenfélnek bizonyultak, és bőven benne van, hogy szombatra is felszívják magukat.

U20-asaink 16 órakor csapnak össze a Beszterce KK U20-as csapattal. Ellenfelünk 5-ből egyszer tudott nyerni, mi pedig 2 győzelmet számlálunk. A Beszterce a korábbi években nem okozott nagy problémát, és vélhetően most is nyerhető meccs előtt állnak Nagy Bálint fiai.



A bajnoki(k)ra a belépés ingyenes. Sőt, ezúttal külön körítést kap a találkozó, hiszen a közelgő Halloween alkalmából érdemes lesz felvenni a jelmezeket: minden beöltözött szurkoló ajándék csokit vagy sörkupont kap, a legjobb jelmezt pedig egy eredeti DRK TF-Budapest pólóval jutalmazunk. Minden adott tehát, hogy egy jó kis családi program kerekedjen a szombat esti mérkőzésből.

TF-Budapest – Salgótarjáni KSE

Sport11, szombat 18:30

V.: Tóth K., Szalai, Dr. Magyari (Németh Cs.

TF-Budapest U20 – Beszterce KK U20

Sport11, szombat 16:00

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585