- Szombaton 18:30-tól a Veszprémet fogadjuk
- Ellenfelünk is 2-1-es mérleggel áll
- A Veszprém rutinos, A-csoportot megjárt játékosokkal erősített a nyáron
Három, idegenben megvívott mérkőzést követően végre hazai pályán is láthatjuk a TF-Budapest csapatát. Szombaton 18:30-kor a Veszprém együttesét fogadjuk a Sport11-ben. Nem sikerült rosszul a csarnokjáró túránk, hiszen Óbudáról és Pápáról is győzelemmel távoztunk, ráadásul a Nemzeti Kosárlabda Akadémián, Pécsett sem álltunk messze a jó eredménytől – ezt a mérleget talán előzetesen is sok TF-szurkoló aláírta volna. A Veszprém elleni derbin pedig itt a lehetőség szériává nyújtani a két idegenbeli sikerünket, egyszersmind megragadni a Piros csoport élbolyában.
Ehhez persze a hozzánk hasonlóan 2-1-es mérleggel álló Veszprémnek is lesz néhány szava. Horváth Ákosék a Honvéd elleni bravúrgyőzelemmel kezdték a szezont, aztán hazai pályán kaptak ki szoros meccsen a Vasastól, majd otthon gázolták le a Salgótarjánt. A Madár, Dukic, Szabó Péter, Horváth Ákos, Tóth Norbert rutinos ötös szállítja nekik a pontok zömét. Ennyi tapasztalt húzóembert lehetetlen megfogni, de ha ketten-hárman közülük veszítenek az eddigi hatékonyságukból, akkor azért lehet esélyünk hazai pályán.
U20-as csapatunk a hozzánk hasonlóan 1-2-es mérleggel álló veszprémi fiatalokkal mérkőzik. A bakonyiak ugyancsak a 3. fordulóban győztek először, a Beszterce KK ellen.
TF-Budapest – Veszprémi Kosárlabda Klub
Sport11, szombat 18:30
V.: Menyhárt Ferenc Tamás, Kruk Melinda, Jankovics Viktor Zsolt (Mocsai László)
TF-Budapest U20 – Veszprémi Kosárlabda Klub U20
Sport11, szombat 16:00