banner.png

 

Megvan az első győzelem - Bevettük Kaszásdűlőt

- 94-85-re győztünk a Kaszások ellen
- Tichov és Csík ezúttal is a hátán vitte a csapatot
- Mindössze 7 eladott labdával hoztuk le a mérkőzést
- U20-asaink vereséget szenvedtek

A pécsi mérkőzéshez hasonlóan ismét remekül kezdtünk. 7-2-re vezettünk a 3. percben, majd volt 13-4 is a javunkra. Beindult a termelés a pontgyárban Csík és Tichov vezetésével, de Magda, Bartos és Szántó is hozzátette a magáét. Tíz pont körül billegett a különbség, 27-17-nél el is érte azt. Peruncic és Czura pontjaival zárkózott az Óbuda, de a 13. percben Bartos hármasánál megint kialakult a tízpontos előnyünk. A negyed közepére rendezte a sorait a Kaszások és 39-36-ig, majd 42-41-ig zárkózott fel. 43-42-nél egy pillanatra át is vették a vezetést, de Tichov 4 hibátlan büntetőjével megmaradt a vezetés a nagyszünetre.

46-43-ról folytatódott a mérkőzés. Hullámzott a játék. Fekete hármasánál egyetlen, egy perccel később pedig már 7 pont volt a két csapat között – Tichov felelt a pontokért. A 24. percben tízen kívülre jutottunk (60-49), a 27. percben pedig már az egyenlítésért támadhatott a sárga-fekete együttes (60-58). Ezúttal azonban egy pillanatra se engedtük át a kezdeményezést Czuráéknak, végig a hazaiak futottak az eredmény után. A záró felvonást Csík hármasa vezette fel, Czura azonban meccsben tartotta csapatát. 71-70-nél, majd 75-74-nél megint izgalmasan alakult, de vezetni nem tudott a Kaszások. Az utolsó percekben is jól bírtuk a nyomást, megint Tichov és Csík szállította a pontokat. 94-85-re győztünk a Kaszások otthonában! Külön öröm, hogy mindössze 7 eladott labdával hoztuk le a meccset.



U20-asainknak sajnos nem jött össze a győzelem. Hiába Tóth Kornél 23 pontja, 88-78-ra a Kaszások fiataljai bizonyultak jobbnak.

Óbudai Kaszások – TF-Budapest 85-94 (19-27, 24-19, 21-22, 21-26)

Kaszások Sportcsarnok, v.: Vida, Kapusi, Nagy-Pál (Nagy J.)

A TF-Budapest pontszerzői: Tichov 34/9, Csík 28/6, Bartos 14/3, Szántó 7/3, Nagy Sz. 4, Magda 3/3, Oroszi 2, Tóth K. 2


A mérkőzés statisztikája itt érhető el.

Beák Gábor: Kemény mérkőzést vívott a két csapat, mindenki a tudása legjavát nyújtotta. Voltak megingások, rengeteg hibával játszottunk, de a végén hála Istennek jobb döntéseket hoztunk a döntő pillanatokban, és ezek eredményezték a győzelmünket.

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585