- A hétvégén megkezdődik a Piros csoport 2021/22-es kiírása
- Az első fordulóban az NKA Pécs vendégei leszünk
- Tavaly Pécsett egy utolsó másodperces kosárral nyerni tudtunk, a Sport11-ben azonban fájó vereséget szenvedtünk az NKA ellen
Augusztus óta azért dolgozunk a pályán (s azon kívül), hogy az új szezonban visszakerülhessünk a rájátszásba. Ehhez első körben Pécsett, a Rátgéber László nevével és szaktudásával fémjelzett NKA otthonában kellene megszerezni a pontokat. Az Akadémia páratlan infrastruktúráját és lehetőségeit ismerve komoly fegyvertény lenne, ha le tudnánk győzni őket a saját pályájukon. Egyáltalán nem meglepő, hogy tavaly a rájátszásba kerültek, és évről évre erősebbek a narancs-feketék.
Ebben a naptári évben már okoztak nekünk kellemetlen perceket, hiszen január végén nyerhető meccset buktunk el ellenük, és az a vereség is jelentősen hozzájárult, hogy végül lemaradtunk a play-offról. Az idei sikeresebb szerepléshez viszont a kiegyensúlyozottság mellett feltétlenül szükség lenne arra, hogy időnként meg tudjunk csípni egy-egy erősebb csapatot – például szombat este a pécsi NKA-t.
A Piros csoport vélhetően erősebb lesz, mint tavaly volt, de mi is igyekeztünk versenyképesebb csapatot összeállítani az új szezonra. Új játékosaink szombaton viselhetik majd először a TF-Budapest mezét.
Az NKA Pécs tájékoztatása szerint a mérkőzések védettségi igazolvánnyal ingyenesen megtekinthetők az Akadémián, Pécsett.
NKA Pécs – TF-Budapest
Pécs, Rátgéber Kosárlabda Akadémia, szombat 18:00
NKA Pécs U20 – TF-Budapest U20
V.: Tóth Kálmán, Reisz Péter, Szalai Zsolt (Domokos Lőrinc)
Pécs, Rátgéber Kosárlabda Akadémia, szombat 15:30