banner.png

 

Bekapcsolódunk az alsóági rájátszásba

- A 9-12. helyekért folytatjuk a rájátszást a Nagykőrös ellen
- A Nagykőrösi Sólymok az alapszakasz 9. helyén végzett 13/13-as mérleggel
- Ellenfelünk mindkétszer legyőzött minket az alapszakaszban

Az MTK legyőzésével nem ért véget az idény, hiszen még két párharc is vár a csapatra a 9-12. helyért. Gyakorlati jelentősége persze nem sok van, hiszen a nevünk elé a bajnokság végén felírt helyezésen kívül semmi sem fog változni.

Az alsóági elődöntős-döntős rendszerben először azért küzdünk meg két vagy három találkozón a Nagykőrössel, hogy a 9-10. vagy a 11-12. helyért játszhassunk a bajnokság végén. Mivel a Sólymok a 9. helyen végzett (ugyanannyi győzelemmel, mint a rájátszásba jutó Honvéd és NKA Pécs), így ellenfelünknél lesz a pályaelőny.

Az alapszakasz során oda-vissza vereséget szenvedtünk a Nagykőröstől. Kiskunfélegyházán 77-66-ra nyertek Mácsaiék, a Sport11-ben pedig emlékezetes, hosszabbításos összecsapáson múltak felül minket 82-80-ra. Az a vereség nagyon fájt nekünk, hiszen az alapszakasz hajrájában még volt némi reményünk becsúszni a rájátszásba.



Ellenfelünk március 28-án játszott utoljára tétmérkőzést, értelemszerűen a bentmaradásért vívott harcokban nem volt érdekelt. Mi az MTK elleni fordításból érkezünk. Nehéz lényegében tét nélküli mérkőzésekre motiválni a csapatokat, de remélhetőleg felszabadult játékot láthatunk.

Nagykőrösi Sólymok KE – TF-Budapest

Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok, vasárnap 19:00

V.: Varga Zoltán, Vadász Csaba, Drenyovszki Dániel (Bogárdi János)

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585