- Egylabdás meccsen 95-83-ra győztünk Salgótarjánban
- Somogyfoki Péter 2,3 másodperccel a vége előtt dobta a győztes kosarat
- U20-asaink nagy arányú sikernek örülhettek
- Szombaton a Vasas Akadémiát „fogadjuk” a Sport11-ben
Nagy Szabolcs hagyott azért valamit a miskolci meccs után a tárban: csapatunk első két mezőnykosarát egyaránt ő szerezte, távolról. Ezután viszont megszerezte a vezetést a Salgótarján, amely Sömenek, Karanfilovski és Nshimba révén hármasával dobálta a pontokat. Gólerős játékának köszönhetően 18-10-re, majd 33-24-re lépett meg a ’Tarján. A második negyedben is a hazaiak voltak fölényben, 40-26-nál a 14. percben 14 ponttal vezettek. 42-37-nél jöttünk fel elérhető közelségbe, de fordulat helyett Boinitzer és Joó talált be hárompontossal, mi pedig már nem tudtunk válaszolni a félidőig.
A harmadik negyedben gyors támadásokból, rendezetlen védelem ellen dobott pontokkal tudtunk faragni a hátrányból. 50-46-ra, majd 51-48-ra közelítettük meg a piros-feketéket. Hiába hihették sokan, hogy lefutott a mérkőzés húsz perc játék után, a mieink pazar tíz percet produkáltak. Karosi pontjaival 53-52-re zárkóztunk, majd 57-56-nál a vezetést is átvettük. A 30. percben aztán egy 8-0-ás sorozatot robbantottak a hazaiak, így ők várhatták előnyből a negyedik negyedet. Komolyabb fórt csak a 36. percre tudtak kiépíteni, ekkor 74-68-ra, majd 78-70-re is vezettek Sömenekék. Aztán jött egy, a miskolcihoz hasonló hajrá. Timkó, Kerkai és a mezőny legjobbja, Somogyfoki vezérletével 10-0-át futottunk. Az újabb fordulat 83-80-as hazai vezetésnél állt be.
Karosi hármassal egyenlített, 83-83-nál hazai időkérés után pedig jöhetett az utolsó támadás. De ahelyett, hogy megnyerték volna maguknak a meccset, Molnár már a labdafelhozatalba belebonyolódott, a szemfüles Somogyfoki pedig elvette tőle a játékszert, majd bedobta az üres ziccert! 85-83-ra győztünk, elvettük a SKSE hazai veretlenségét!
A felnőttek mellett az U20-asok is jól szerepeltek, 104-74-re verték meg a mindössze egy sikerrel álló Beszterce KK-t.
Sokáig nem élvezhetjük a sikert, hiszen szombaton már a Vasas Akadémiával mérkőzünk – van miért visszavágni a piros-kékeknek.
Salgótarjáni KSE – TF-Budapest 83-85 (33-24, 15-13, 16-22, 19-26)
Salgótarján, Városi Sportcsarnok, v.: Sörlei, Domán, Marton (Hartyáni)
A TF-Budapest pontszerzői: Somogyfoki P. 22/6, Karosi 16/9, Szántó 16/3, Nagy Sz. 10/6, Kerkai 8/3, Csík R. 7/3, Timkó 6
A mérkőzés statisztikája itt érhető el.
Beák Gábor: Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült győznünk ezen az estén. Jó iramú, hajtós mérkőzést vívtunk a salgótarjániakkal, s azt gondolom, elsősorban remek küzdőszellemünknek és hatékony védőmunkánknak köszönhetően tudtunk fordítani és a végén riválisunk fölé kerekedni. Gratulálok csapatomnak és további sok sikert kívánok a hazaiaknak.