banner.png

 

Javítanunk kell a MEAFC ellen

- Vasárnap 17:30-tól Miskolcon lépünk pályára
- Mi 3, a MEAFC 7 mérkőzés óta nyeretlen
- Ellenfelünk a 12. helyen áll a tabellán

2020. október 10-e fontos dátum volt klubunk életében, és nemcsak Beák Gábor aktív játéktól való elbúcsúztatása miatt, hanem mert a MEAFC elleni győzelemmel nyitottuk a 2020/21-es évadot. Most, három hónappal később a feladat ugyanaz, de ezúttal Miskolcon kellene kivívni a hatodik sikerünket – ami az elmúlt mérkőzéseken mutatott játékunkat tekintve nem lesz könnyű. Beák Gábor vezetőedző és a felvezető videóban megszólaló játékosok is az agresszivitást hiányolták leginkább a csapat szerdai játékából, és ha ez az összetevő a MEAFC ellen sem lesz meg kellő mértékben, akkor megint jócskán megnehezíthetjük a saját dolgunkat.

A MEAFC egyébként a tabella 12. helyén áll, Montai Mártonék eddig háromszor nyertek, ráadásul az elmúlt hét meccsüket rendre elveszítették, azaz a jelenleg legrosszabb formában lévő együtteshez látogatunk. De az MTK és a PVSK elleni mérkőzésünk is megmutatta, hogy nem szabad félvállról venni a sereghajtó csapatokat sem, hiszen egy-egy rossz periódus komoly bajba sodorhat bennünket.

Természetesen pályára lépnek az elmúlt két meccsüket elveszítő U20-asaink is, akik jelenleg 10/2-es mérleggel a tabella harmadik helyén állnak, és a hétközi vereség ellenére is két győzelem fórjuk van a mögöttük álló Veszprém fiataljaival szemben. Nagy Bálint csapatának nem lehet más célja, mint ennek a jelentős előnynek a megtartása.


MEAFC-Miskolc – TF-Budapest

Miskolci Egyetem, vasárnap 17:30

V.: Pozsonyi László, Sallai István, Gergely Csaba (Hartyáni Zsolt)

MEAFC-Miskolc U20 – TF-Budapest U20

Miskolci Egyetem, vasárnap 19:30

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585