banner.png

 

Nem bírtunk a Honvéddal

- Felnőtt (66-88) és U20-as (79-91) csapatunk is vereséget szenvedett a Budapesti Honvédtól
- Kerkai és Timkó emelhető ki a felnőtt csapatból
- Egyeztetés után dől el, hogy lesz-e még idén mérkőzésünk

Fej-fej mellett haladtak a csapatok a felnőttek összecsapásán, az első negyedben mindössze 4 pont volt a legnagyobb különbség a felek között. Nálunk Timkó volt elemében – első 8 pontunkat kivétel nélkül centerünk dobta –, de rajta kívül Somogyfoki és Kerkai is megvillant. A hazaiak a 13. perctől kezdtek el komolyabb előnyt kiépíteni, ekkor Kopácsi dobott két hármast, ráadásul 28-19-nél háromszor is a büntetővonalra állhatott a Honvéd játékosa, jó büntetőivel pedig tízen kívülre került a BHSE. Puskás Artúr tanítványai kegyetlenül megnyomták ezt a negyedet, 39-27-re vezettek a nagyszünetben.

A 23. percre tovább nőtt a Honvéd előnye, Takács hármasával 46-31-re állt jobban a hazai csapat. A következő percekben Kerkai és Timkó vezérletével 48-42-re is visszajöttünk, de a Honvéd a negyed végén 8 pontot dobott zsinórban, így 56-42-ről indult a záró játékrész. Két kulcsemberünk ponterős játékával sokáig tartottuk a tíz pont körüli állást, de Kerkain és Timkón kívül hiányoztak a kiemelkedő teljesítmények. Az utolsó 5 percben még egyszer megrázták magukat a hazaiak, akik végül 88-66-ra nyerték az összecsapást.


Timkó (19 pont, 13 lepattanó) és Kerkai (23 pont, 5 lepattanó, 7 kiharcolt fault) mellé csak Somogyfoki tudott felzárkózni (8 pont, 8 lepattanó), a három jó teljesítmény pedig kevés volt a győzelemhez. Gyatra (2/22) távoli dobószázalékunk ugyancsak bosszantó lehet.

Sajnos U20-asaink vereségével sikerélmény nélkül maradtunk a Ludovikán. Nagy Bálint tanítványai sokáig nyílt mérkőzést játszottak a Honvéd fiataljai ellen. A félidőben még 48-45-re, 30 perc után pedig 67-61-re vezettek, de a végjátékot jobban bírta a többet rotáló hazai együttes, amely az utolsó negyedet 30-12-re, a mérkőzést pedig 91-79-re nyerte meg. Csapatunk kezdőötöse lényegében végigjátszotta a rangadót, a lehetőséggel pedig a pont a Honvédból érkező Rozs, valamint Karosi élt lenikább. Előbbi tripla duplát (23 pont, 16 lepattanó, 11 kiharcolt fault) ért el nevelőegyesülete ellen, Karosi pedig 30 ponttal terhelte meg a Honvéd gyűrűjét.

Jelenleg egyeztetés alatt van a Hepp-Kupa negyeddöntőnk időpontja a Pápa ellen, így még lehet egy hazai mérkőzésünk idén. Ha 2021-re tolódik, akkor a jelenlegi állás szerint január 6-án, a Veszprém elleni hazain lépünk pályára legközelebb.

Budapesti Honvéd SE – TF-Budapest 88-66 (14-16, 25-11, 17-15, 32-24)

Ludovika Aréna, v.: Vida, Oláh, Németh P. (Fekete)

A TF-Budapest pontszerzői: Kerkai 23/3, Timkó 19, Somogyfoki P. 8, Kutrovich 7/3, Karosi 4, Rozs 4, Nagy Sz. 1


A mérkőzés statisztikája itt megtekinthető.

Beák Gábor: Jó mérkőzést játszottunk a Honvéddal, annak ellenére, hogy a végére ekkora különbség lett. Aki látta a mérkőzést, az tudja, hogy nem ekkora a differencia a két csapat között. Hajtottunk, küzdöttünk, azonban voltak hibáink, ennek köszönhető ez a nagy különbség. A Honvéd jó csapat, jól összeállt erre az időszakra. Nagyon sokáig partiban voltunk, nagyon sokszor irányítottuk a mérkőzést. Gratulálok a Honvédnak és kellemes karácsonyt és boldog új évet mindenkinek.

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585