THEFUTURETEHETSÉGES FIATALOK BUDAPEST

KOSÁRLABDA EGYESÜLET

TEHETSÉGES FIATALOK BUDAPEST

KOSÁRLABDA EGYESÜLET
ELŐZŐ MÉRKŐZÉS
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
ELŐZŐ MÉRKŐZÉS
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

THEFUTUREHÍREK

Nagy csatában maradt alul csapatunk a Vasas Akadémia otthonában15ápr
Nagy csatában maradt alul csapatunk a Vasas Akadémia otthonában
Vereséggel kezdte az alsóházi rájátszást csapatunk, amely a párharc első mérkőzésén a Vasas Akadémia vendégeként lépett pályára. Az idegenbeli összecsapás sokáig szoros küzdelmet hozott, a hajrában azonban a hazaiak pontosabban használták ki lehetőségeiket, és végül 73–65-re megnyerték az első felvonást. Jól indult számunkra a találkozó. Pantelic rögtön egy hárompontossal nyitotta a mérkőzést, majd Polster, Heimann...
Megkezdődik az alsóházi rájátszás13ápr
Megkezdődik az alsóházi rájátszás
Megkezdődik az alsóházi rájátszás, csapatunk pedig holnap idegenben lép pályára a Vasas Akadémia ellen az első forduló nyitómérkőzésén. A párharc nehéz feladatot ígér, hiszen a fővárosiak az alapszakasz során mindkétszer legyőzték együttesünket. A Vasas a 11. helyen zárta az alapszakaszt: 26 mérkőzéséből 10-et megnyert, 16 alkalommal pedig vereséget szenvedett. Az első szakaszt győzelemmel fejezték be,...
Vereséggel zártuk az alapszakaszt06ápr
Vereséggel zártuk az alapszakaszt
Lezárult számunkra a 2025/26-os szezon alapszakasza, azonban a befejezés nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna. A Tiszaújváros ellen még adott volt az esély, hogy egy önbizalom-erősítő teljesítménnyel forduljunk rá a folytatásra, ám sajnos messze volt ez attól, hogy ebből pozitív energiákat tudjunk meríteni. A mérkőzés elején a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, Schmera Gergely révén...
Jön az alapszakasz utolsó mérkőzése03ápr
Jön az alapszakasz utolsó mérkőzése
Az alapszakasz utolsó fordulója következik, amelyben a közvetlen rivális Tiszaújváros érkezik a Ludovika Arénába. A 26. játéknap sajátossága, hogy minden mérkőzést azonos időpontban rendeznek, így a találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik. Bár matematikailag már eldőlt, hogy a tabellán nem előzhető meg a borsodi együttes, a hazai zárás így is komoly tétet hordoz, egy győzelemmel jó...
Nagy csatában maradt alul csapatunk a Vasas Akadémia otthonában15ápr
Nagy csatában maradt alul csapatunk a Vasas Akadémia otthonában
Vereséggel kezdte az alsóházi rájátszást csapatunk, amely a párharc első mérkőzésén a Vasas Akadémia vendégeként lépett pályára. Az idegenbeli összecsapás sokáig szoros küzdelmet hozott, a hajrában azonban a hazaiak pontosabban használták ki lehetőségeiket, és végül 73–65-re megnyerték az első felvonást. Jól indult számunkra a találkozó. Pantelic rögtön egy hárompontossal nyitotta a mérkőzést, majd Polster, Heimann...
Megkezdődik az alsóházi rájátszás13ápr
Megkezdődik az alsóházi rájátszás
Megkezdődik az alsóházi rájátszás, csapatunk pedig holnap idegenben lép pályára a Vasas Akadémia ellen az első forduló nyitómérkőzésén. A párharc nehéz feladatot ígér, hiszen a fővárosiak az alapszakasz során mindkétszer legyőzték együttesünket. A Vasas a 11. helyen zárta az alapszakaszt: 26 mérkőzéséből 10-et megnyert, 16 alkalommal pedig vereséget szenvedett. Az első szakaszt győzelemmel fejezték be,...
Vereséggel zártuk az alapszakaszt06ápr
Vereséggel zártuk az alapszakaszt
Lezárult számunkra a 2025/26-os szezon alapszakasza, azonban a befejezés nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna. A Tiszaújváros ellen még adott volt az esély, hogy egy önbizalom-erősítő teljesítménnyel forduljunk rá a folytatásra, ám sajnos messze volt ez attól, hogy ebből pozitív energiákat tudjunk meríteni. A mérkőzés elején a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, Schmera Gergely révén...

TF BUDAPESTKIEMELT EGYÜTTMŰKÖDŐK

https://tf-budapest.hu/wp-content/uploads/2023/07/mkosz_home_100x100.png
MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
https://tf-budapest.hu/wp-content/uploads/2023/07/bp_logo.png
BUDAPESTI KOSÁRLABDA SZÖVETSÉG

TEHETSÉGES FIATALOK

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok – Basketball Players kosárlabdacsapatának hivatalos honlapján!

https://tf-budapest.hu/wp-content/uploads/2023/07/tf_footer_Logo-1-1.png

KAPCSOLAT - NB 1/B

Tehetséges Fiatalok Kft.

Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
e-mail: info@tf-budapest.hu

Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

UTÁNPÓTLÁS

Tehetséges Fiatalok – BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület

Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.

Elnök: B. Sárkány Rita
Telefonszám+36 (20) 989-9585

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

IMPRESSZUM

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok – BASKETBALL PLAYERS Sportegyesületet illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok – BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges.