banner.jpg

 

Pécsre látogatunk

- A PVSK imponáló, 7/1-es hazai mérleggel áll

- A pécsieknél Ciric visszatér sérülése után, nálunk Clark eltiltás miatt kihagyja a találkozót

- A mérkőzés után három hetes szünet következik csapatunk számára

Az A-csoport 19. fordulójában Pécsre látogatunk. A baranyai csapatnak híresen erős a hazai pályája. A sok nagy csatát megélt Lauber Dezső Sportcsarnokot ritkán hagyja el győztesen vendégcsapat, ebben az idényben ez csak a Zalaegerszegnek sikerült, ugyanakkor a PVSK hét ellenfelét is legyűrte saját portáján: fejet hajtott például a Körmend, a Jászberény és a Kecskemét is.

A baranyai együttes, amely a felsőházi középszakaszt célozta meg a szezon elején, legutóbb Jászberényben kikapott egylabdás mérkőzésen úgy, hogy a hosszabb időre kieső Simon Kristóf mellett Ciric sem lépett pályára. A PVSK beharangozójából azóta kiderült, hogy a rutinos légiós szombaton visszatérhet. A TF-Budapest rotációja teljes kerettel is szűkebb lenne a Ciriccsel kiegészülő pécsinél, azonban Donte Clark múlt heti kiállítása után automatikus egymeccses eltiltását fogja tölteni a fordulóban, így rá ezen a találkozón nem számíthatunk.

 

 

A pécsi mérkőzés egy hosszabb szünetet előz meg, hiszen jövő hétvégén a győri Magyar Kupa nyolcas döntő, utána pedig a válogatott mérkőzések miatt nem rendeznek fordulót, így Ales Pipan az alapszakasz hátralévő meccsei mellett fél szemmel már a középszakasz felé is előretekinthet.

Addig azonban még ott a pécsi meccs, amelyen a lehető legjobban meg akarjuk nehezíteni a hazaiak dolgát.

 

 

PVSK-Veolia – TF-Budapest

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, szombat 18:00

V.: Török Róbert, Boros Tamás, Kulcsár Tibor (Faidt Mihály)

PVSK-Veolia U20 –TF-Budapest U20

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, szombat 15:30

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1 A 

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585