banner.jpg

 

„Négypontos” mérkőzés a Szeged ellen

Szombaton újabb mérkőzés következik hazai pályán a Naturtex-SZTE-Szedeák ellen. Az előjelek szerint szoros meccsre van kilátás.

Ha fogadóiroda módjára megbecsülnénk az egyes mérkőzéseken várható esélyt a TF-győzelemre, majd ezt olyan tényezőkkel finomítanánk, mint például a jelenlegi forma vagy a hazai pálya, akkor bizony lehet, hogy a TF-Szeged összecsapásra jönne ki a legnagyobb valószínűség a győzelemre – de az erőviszonyokat nézve, még az is elképzelhető, hogy itt sem mi számítanánk favoritnak.

Ellenfelünk ugyanis mindössze két győzelemmel és csupán egy helyezéssel áll jobban, mint mi: 2/8-as mutatóval a 13. helyen szerénykedik Andjelko Mandic csapata. A 2. fordulóban Kaposváron, valamint az 5. körben, hazai pályán a DEAC ellen nyertek mérkőzést, azóta viszont zsinórban ötször vesztesen hagyták el a pályát. Tekintve, hogy szombat este fél 9 körül egy vagy három győzelem lesz a különbség a két együttes között, a „négypontos” jelzőt is ráaggathatjuk a találkozóra.

 

 

Az előjeleket tekintve sem állunk rosszul, hiszen a kezdeti, nagy különbségű vereségek egyértelműen mérséklődtek az utóbbi fordulókban, és – ki ne emlékezne – egy hete nem múlt sokon az első győzelem sem a Sopron ellen. Olyanok kapcsolódtak be jól a játékba, akik korábban nem tudtak ennyit hozzátenni, és Clark érkezésével, beépítésével sokat nőtt a potenciálunk. Holnap reálisan azt szeretnénk látni, hogy a karácsony előtti találkozón folytatódjon az a felfelé ívelés, ami az utóbbi fordulókban megmutatkozott. Hogy ez győzelemmel párosulhat-e, azt csak a 40. perc végén lehet megmondani.

 

 

Várunk mindenkit a Ludovika Aréna lelátóira, a belépés ezúttal is díjtalan.

SERCO-TF-Budapest – Naturtex-SZTE-Szedeák

Ludovika Aréna, szombat 18:30

V.: Földházi Tamás, Dr. Mészáros Balázs, Nagy Viktor (Gorka Szabolcs)

A BELÉPÉS INGYENES!

SERCO-TF-Budapest U20 – Naturtex-SZTE-Szedeák U20

Ludovika Aréna, szombat 16:00

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1 A 

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585