banner.jpg

 

Meg szeretnénk mutatni, hogy mekkora fejlődésen megyünk keresztül

Nagyon sok idő telt edzésekkel és tesztmérkőzésekkel a Sopron elleni találkozó előtt. Arról, hogy hogyan dolgozik a csapat, és hogyan élte meg az első élvonalban töltött hónapokat, Mehmedovic Merim vezetőedzőt kérdeztük a szombati mérkőzést megelőzően.

  • Régóta nem játszott tétmérkőzést a csapat. Hogy telt ez a három hetes periódus?

  • Jól kihasználtuk a válogatott szünetet, sokat dolgozott a csapat. Néhány játékos sérüléssel bajlódott, és voltak, akik válogatottbeli kötelezettségük miatt hiányoztak. Akik a csapattal edzettek, jól dolgoztak. Próbáltunk felfrissülni, jobb kondiba kerülni és taktikailag is felkészülni a Sopron elleni mérkőzésre.

 

  • Ha már a Sopronnál tartunk, mit vársz a találkozótól?

  • Szeretnénk olyan meccset látni, mint a jászberényi. Ott 73-67-re veszítettünk, de megfelelően teljesítettünk. Kevés pontot kaptunk, stabil védekezést mutattunk be, és látszott, hogy a fiataljaink is előrébb léptek. De vereséget szenvedtünk. Jó lenne egy olyan meccset lejátszani, ahol hasonló forgatókönyv után nyernénk.

  • Hogyan látod az NB1/A-csoport térképét az alapszakasz feléhez közeledve?

  • Az ellenfelek néhány hónap után érzik az erőviszonyokat, és óriási a tülekedés a legjobb nyolcért. Olvasható, hogy mindenki próbál erősíteni, hozni még egy-két játékost, vagy lecserélni azokat, akik nem megfelelők az adott csapat szisztémájába. Ez nekünk nem jön jól, hiszen pont azok fognak erősödni, akik eddig rosszabbul szerepeltek. Megpróbálunk inspirációt meríteni ebből a helyzetből. Most rövid időn belül hazai pályán játszunk a Sopronnal, a Szegeddel és a Kaposvárral is, és megteszünk mindent, hogy megszerezzük az első győzelmünket.

 

  • Köztudomású, hogy nem csak a Ludovika Arénában edz a csapat. Belaktátok már a Közszolgálati Egyetem létesítményét?

  • Ezen a héten nem sokat edzettünk ott, de jövő héttől kicsit többet fogunk – minimum háromszor egy héten. Egy csarnokban edzünk, és egy másikban játszunk – ez sürgősen megoldandó probléma. Jó lenne, ha a játékosok megszokhatnák a Ludovika palánkjait, a parkettát, a színeket, hiszen minden más, mint a Sport11-ben.

  • Hogyan élik meg az eddigi szereplést azok a játékosok, akik a B-csoportban az utóbbi években szép sikereket értek el?

  • Azok, akik tavaly is nálunk játszottak, pontosan látják, hogy az A-csoport teljesen más. A B-csoportban lehet hibázni, majd nagyon gyorsan kijavítani. A legfelsőbb osztályban viszont hibázáskor nincs elég idő, hogy korrigáljuk. Ha ezek a játékosok szembekerülnek például egy Alba Fehérvárral – ahol 5-6 jó külföldi szerepel, és magasabbak a célkitűzések –, lehet, hogy rövid távon nem szerepelnek túl jól, de később a hasznukra válik a tapasztalat. Ha ebben a szezonban valahogy kiharcolnánk a bentmaradást, akkor a következő évadban ezek a játékosok megmutatnák, mekkora fejlődésen mentek keresztül.

 

  • A nyáron több fiatal játékost is igazolt a klub.

  • U18-as és U20-as válogatott is érkezett hozzánk, ami már feltételez valamekkora tudást, azt pedig munkával mindenképpen bővíteni kell. Minden fiatal játékos, aki pályára lépett már az élvonalban, tudja, hogy pillanatnyilag hol tart, és mennyit kell még dolgoznia az A-csoportos szinthez. Jó srácok, akik keményen dolgoznak, és biztos vagyok benne, hogy nem áll meg a fejlődésük.

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Sió-Kosár Utánpótlás Klub engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1 A 

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585