banner.jpg

 

Ingyenes belépés a decemberi találkozókra

A klub vezetése kedveskedni szeretne a szurkolóinknak és a kosárlabda fővárosi szerelmeseinek,így a soron következő három hazai mérkőzésünkre ingyenes lesz a belépés.

Ezek a következők:

2018. december 15. SERCO-TF-Budapest – Sopron KC

2018. december 22. SERCO-TF-Budapest – Naturtex-SZTE-Szedeák

2018. december 30. SERCO-TF-Budapest – Szolnoki Olaj KK

 

 

Nem titkolt célunk, hogy megismertessük csapatunkat, klubunkat olyan nézőkkel is, akik még soha nem jártak nálunk,valamint szeretnénk, ha a naptári év utolsó mérkőzésein szurkolóink és a hangulatfelelősök még az eddiginél is erősebb hazai pályát varázsolnának a Ludovika Arénába, ami játékosainknak is motiváló, inspiráló atmoszférát teremthet. A díjtalan belépés mellett természetesen továbbra is figyelembe kell venni a Ludovika Aréna technikai adottságait, így az ülőhelyek számát, tehát csak a befogadóképesség erejéig tudunk nézőket beengedni. Ez vonatkozik a vendégcsapatok szurkolóira is: számukra is ingyenes a belépés, azonban 177 vendégszurkolót tudunk regisztrálni és beengedni a sportcsarnokba. A belépéskor szurkolóink karszalagot kapnak, amit a mérkőzés idején viselniük kell.

Várunk mindenkit szeretettel a decemberi hazai mérkőzéseinken!

Hajrá SERCO-TF-Budapest!

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1 A 

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585