banner.jpg

 

A Kecskemét érkezik a Ludovikába

Szombaton a 8. fordulóval folytatódik számunkra a bajnokság. Együttesünk új erő, Donte Clark bevetésével próbálja megszerezni első győzelmét.

Új mezőnyjátékosunktól mindenképpen pontokat várunk, minél többet, hiszen eddig egyértelműen a dobott kosarak tekintetében marad le a Tehetséges Fiatalok a többi A-csoportos csapattól. A 60,1 pontnál tavaly, a B-csoportban sem dobtunk sokkal többet, az élvonalbeli csapatok azonban jóval komolyabb tűzerővel bírnak, így aztán ennyi szerzett ponttal – extrém kivételtől eltekintve – még meccset sem nagyon lehet nyerni a legjobbak között. A legközelebb is akkor álltunk a győzelemhez, amikor a szezoncsúcsunkat jelentő 70 pontig jutottunk a DEAC vendégeként.



Ennél minden bizonnyal szombaton is termékenyebbnek kell lenni a játékosoknak, hiszen a KTE-Duna Aszfalt együttese kereken 75 pontot szerzett az elmúlt hét fordulóban mérkőzésenként, és a 70-es határt mindössze kétszer nem tudták átlépni Wittmannék – igaz, mindkét ilyen találkozójuk vereséggel végződött. Ami a játékosanyagot illeti, a Kecskemét erős és egységes csapatot tud a pályára küldeni. Öt külföldijük közül Derasimovic, Karahodzic és Dramicanin is hosszú évek óta Magyarországon pattogtat, sőt, előbbi kettő már szinte ős-kecskemétinek számít. Két magyar válogatottat is felvonultat a hírös város: Wittmann Krisztián mellett Karahodzic Kemal is megfordult a nemzeti csapatban.

 

 

A TF harmadik hazai összecsapására készül. A ZTE ellen egy, a PVSK ellen két szoros negyedet tudtak játszani Szobi Dánielék – bízzunk benne, hogy ismét „ráduplázunk”, és akkor lehet keresnivalónk a kecskemétiek ellen.

SERCO-TF-Budapest – KTE-Duna Aszfalt

Férfi kosárlabda NB1/A-csoportos mérkőzés

Ludovika Aréna, szombat 19:00

V.: Földházi Tamás, Balogh Gyula, Horváth Csongor Béla (Schäffer Béla)

SERCO-TF-Budapest U20 – KTE-Duna Aszfalt U20

Férfi kosárlabda U20-as bajnoki mérkőzés

Ludovika Aréna, szombat 16:30

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Sió-Kosár Utánpótlás Klub engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1 A 

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585