banner.jpg

8/5 U20 – (MTK Törökbálint)

Dnt logoMájus 4-5-6-án Budapesten a Sport11-ben a Tehetséges Fiatalok SE rendezésében lejátsszák a Morgen Ferdinánd bajnokság nyolcad-döntőjét. Ez a sorozat végig veszi a nyolc U20-as csapatot, és kicsit boncolgatja is az esélyeket. Itt meg is ragadnám a figyelmet, hogy elmondjam, természetesen élő közvetítést fogunk biztosítani a rendezvényről, mely az MKOSZ oldalán is fellelhető lesz, így mindenkihez eljuthat a közvetítés, akit érdekel. Ismerkedjünk meg az U20 magyar mezőny és ezáltal, a magyar utánpótlás jelenlegi legjobb csapataival, és játékosaival. Mely sokak véleménye szerint az utóbbi időszak legerősebb mezőnyére sikeredett.

A nyolcad-döntő mezőnye a következőképen alakult ki. Az NB1b-s mezőny csoportjainak első két-két helyezettje, és az NB1a-s mezőny első négy csapata. Lássuk a listát ABC sorrendben.

Budapesti Honvéd SE (NB1b keleti csoport első, 20-0 mutatóval)
DEAC (NB1b keleti csoport második, 18-2 mutatóval)
Falco KC Szombathely (NB1a csoport negyedik, 18-8 mutatóval)
MAFC (NB1a csoport második, 20-6 mutatóval)
MTK Törökbálint (Nb1b nyugati csoport második, 17-3 mutatóval)
PVSK-PANNONPOWER (NB1a csoport első, 24-2 mutatóval)
Tehetséges Fiatalok Budapest (NB1b nyugati csoport első, 20-0 mutatóval)
Vasas Budapest (NB1a csoport harmadik, 20-6 mutatóval)

MorgenFerdinand logo


MTK Törökbálint (Nb1b nyugati csoport második, 17-3 mutatóval)
Talán az MTK Törökbálint csapatát ismerjük a legjobban, hiszen ellenük kétszer is játszottunk. Mi tudjuk, hogy van az MTK-ban olyan faktor, mellyel meglepetést tudna okozni, de a MAFC nagyon erős. Kíváncsinam várom ezt az összecsapást is, hátha a "kis csapat" küzdelme egy amerikai sikersztorivá cseperedik.

Legtöbb dobott pontjuk idén: 118 pont (Bonyhád ellen hazai pályán)
Legkevesebb kapott pontjuk idén: 45 pont (Pápa ellen idegenben)

Első ellenfelük: MAFC. Toronymagas esélyese a találkozónak a MAFC. Nem nagyon tudok olyan érvet írni ami a törökbálinti csapat mellett szó, hacsak nem a meglepetés ereje, melyet az esélytelenek nyugalmával párosítva akár ki is jöhet a lépés az MTK-nak, hiszen felszabadultan tét nélkül játszhatnak.

Mérkőzés időpontja: 2017. május 4. (csütörtök) 16:30


#TFamily

Rólunk

Köszöntjük Önt a TF-Budapest kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Sió-Kosár Utánpótlás Klub-ot illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Sió-Kosár Utánpótlás Klub engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az admin@khgroup.hu címre.