banner.jpg

Hepp-kupa Final4

Mint arról már beszámoltunk, NB1b-s csapatunk a TFSE legyőzésével kiharcolta a jogot, hogy a Hepp-kupa idei legjobb 4 csapata között szerepelhessen. Megtörtént a párosok sorsolása, hogy ki-kivel játssza az elődöntőt, február 17-én Győrben. Február 18-án pedig a döntő és a harmadik hely meccse kerül lejátszásra. Tekintsünk rá a bejutó csapatokra, és latolgassuk kicsit az esélyeket.



Az első elődöntőn a csapatunk találkozik a Nyíregyháza Blue Sharks együttesével.

Mindkét csapat az NB1b-ben szerepel, de míg mi a nyugati csoportban a felsőházért vagyunk csatában, addig a Nyíregyháza a keleti csoport középmezőnyében stabilizálta a helyét. Annak ellenére, hogy a mi csapatunk átlagéletkora sem éri el az NB1b átlagát, mondhatni fiatal csapatunk van, a Nyíregyháza még fiatalabb játékosokból áll. A sebesség és a munka mindkét csapatnak szerepel a repertoárjában. A rutin, és a védekezés keménysége az ami mellettünk szól.

Pont azért, mert a két csapat nem azonos csoport tagja, így nehéz az összehasonlítás, de számadatok azért beszédesek tudnak lenni. Támadó játékban hasonló paraméterei vannak a két csapatnak, hiszen a Nyíregyháza 76.45 pontos átlaggal szerepel eddig, míg mi 73.33 pontot termelünk meccsenként. A mutatósabb, és számunkra fontos számot viszont a védekezési hatékonyság mutatja. A Nyíregyháza 75.27 pontot enged ellenfeleinek, míg mi csupán 61.58-at. Ez a kőkemény védekezés lehet a kulcsa a mérkőzésnek. Stabil TF-Budapest győzelmet tippelek, egy kiélezett kőkemény összecsapáson.

A második összecsapásnak is megvan a pikantériája. A kupasorozat történetében először jutott NB2-es csapat a négyes döntőbe. A Vasas Akadémia csapata, persze, csak névileg NB2-es alakulat, hiszen a csapat stabil alapját a tavaly NB1b-t és Hepp-kupát nyert csapat alkotja. Mindössze két játékos nem szerepel a tavalyi sikercsapatban. Ennek megfelelően eddig magabiztosan lépkedett a Vasas a bajnokságában és a Hepp-kupában is. Ellenfelük az NB1b idei legnagyobb esélyese az OSE Lions. Ezzel a találkozóval létrejött a tavalyi hepp kupa döntőjének visszavágója. Mindkét csapat nagyon jól ismeri a másikat, így kiegyensúlyozott meccsre van kilátás. Az Oroszlány mellett szól, hogy ismeri az NB2-es stílust, idén is találkozott több kiemelkedő NB2-es csapattal, akiken kényelmesen, megerőltetés nélkül lépett át, illetve az, hogy eddig egész évben pontos, kemény és jó meccseket játszottak, hiszen vezetik az NB1b-t és mindössze egyetlen meglepetés vereségük van. Pont ez az utolsó érv, ami ellenük is szól. A meglepetés vereség. Hajlamosak nem megfelelő hőfokon pörögni, így a Vasas, meglepetést okozhat nekik. És azt se felejtsük el, hogy tavaly többször is találkozott a két alakulat, és nem az OSE jött ki belőle jobban pont ezért lehet, hogy a kelleténél is jobban fognak pörögni. Talán megköveznek a Oroszlány hívek, de egy ki-ki meccsen a Vasas győzelmét tippelném. Bár a csapatok közül a rendezvény helyszíne az OSE rajongóknak van a legközelebb, és ha útra kerekednek a „vadak” akkor a hazai pályává változtathatják a Győri komplexumot. És ne feledkezzünk el Lewisról sem, játéka kulcsfontosságú, mert ha felpörög az amerikai, akkor tarthatatlan még NB1b-ban is. Szóval ha ez a két utoljára említett elem jelen lesz a győri arénában akkor viszont OSE győzelem lesz!


A döntő szempontjából mindegy, hogy ki kerül velünk szembe majd vasárnap, mi mindent megteszünk a győzelem kiharcolásáért, és ezzel a klubtörténelemben először a kupa megszerzéséért. Az OSE ellen jó alkalom lenne a múltkori utolsó másodperces vereségünk visszavágására, de a Vasas ellen sem mennénk feltett kézzel azért mert esetleg most egy osztállyal lejjebb játszanak. A mérkőzések eredményessége sem mindegy, hiszen pénzdíjas a sorozat. Az első helyezett 1 000 000 Ft-ot a második 500 000 Ft-ot, a harmadik pedig 300 000 Ft-ot vihet haza. A negyedik helyezett csapat üres kézzel és az élménnyel távozik.

Úgyhogy szálljon mindenki autóba, és találkozunk a helyszínen! Emeljétek magasba a kezeket tapsoljatok és harsogjon a HAJRÁ TF!


#TFamily

Rólunk

Köszöntjük Önt a TF-Budapest kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Sió-Kosár Utánpótlás Klub-ot illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Sió-Kosár Utánpótlás Klub engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az admin@khgroup.hu címre.