banner.jpg

Plusz hatvan ponttal zártuk a hétvégét

Pénteken az U20-as csapatunk kezdte a hazai meccsdömpinget. Az U20-as meccs után az NB1b is pályára lépett, és szombatra maradt az NB2...

Péntek késő délután U20-as csapatunk lépett pályára elsőnek, és egyből maradandót alkotott. Az U20-as gárda magabiztosan, 90-45-re letarolta a pécsi utánpótlást játszó csapatot. „Egy fiatal csapat ellen játszottunk, viszont annak ellenére hogy fialok alkotjak a pécsi U20-as csapatot, mentalitásuk, és hozzáállásuk hibátlan volt, hiszen győzni jöttek hozzánk. A mérkőzés eleje igazan szoros volt. A pécsi együttes mezőny játékosai nagy iramot diktáltak, de ez az iram nekünk nem okozott hosszú tavú nehézséget, hiszen csapatunk rendesen dolgozik edzésről-edzésre. Hamar alkalmazkodtunk az ő játékstílusukhoz és ezen felülkerekedve a sajat játékunkat tudtuk játszani, és átvettük a mérkőzés teljes irányítását. A második félidőre mar nagyobb különbség alakult ki, amely nézőközönség szórakoztató látványos megmozdulásokra adott lehetőséget. Perényi Domonkos hatalmas zsákolása is annak jele volt, hogy a koncentrációnk nem lazul. A bajnokság előrehaladtával mérkőzésről mérkőzésre fejlődik csapatunk, ami nagyon pozitív és bizakodásra adhat okot, hogy a nehezebb ellenfelek ellen is helyt tudunk majd állni.” - mondta Beák Gábor az U20-as csapat edzője.


Péntek estére maradt egy érdekes összecsapás, egy láthatóan kettős teljesítményt nyújtó csapat ellen, akik ugyan legyőzhetőek, de azt se felejtsük el, hogy eddig a szezon során egyedül ők tudták megverni a tabella éllovasát az OSE-t.
A vendég csapat nagy része az első osztályban edződött, így nem volt csoda, hogy nagy sebességgel kezdték a mérkőzést, bár az sem vita, hogy mi sem maradtunk az öltözőben. A PVSK főleg palánk alatt dominált az elején és ezzel egy kis előnyre tettek szert. Higgadt, és pontos játékunknak köszönhetően ezt az előnyt gyorsan sikerült egalizálnunk. A felzárkózást követően nem álltunk meg és többek között Szobi Dániel távoli dobásának köszönhetően még kisebb előnyt is sikerült kidolgozni a baranyai együttes ellen. A félidőre 10 pontos különbség alakult ki. A második félidőben több felzárkózási kísérlete is volt a vendégeknek, de ezt a kemény védekezésnek és a higgadt sikeres támadásoknak köszönhetően rendre vissza tudtuk verni. A végjátékban kicsit lankadt a figyelem a biztos vezetés tudatában, így történtek védekezési hibák ás ezért a Pécs közelebb került hozzánk de így is magabiztos győzelmet arattunk, egy fiatal és jó játékerőt képviselő ellenfél felett. 84-74-re nyertünk.


Végeredmény szempontjából a legszorosabb mérkőzés maradt szombatra. A Budaörsi DSE jó csapattal rendelkezik, mi pedig a bajnokság szempontjából végre szerettünk volna elindulni a tabellán felfelé. „Ez idei negyedik NB2-es bajnoki meccsünk, és hazai veretlenségünk megőrzésére készültünk... a tabella szerint erre volt is esélyünk. A jó szerkezetű/rutinos, de mindenképpen darabosabb mozgású Budaörs ellen. Ennek köszönhetően hamar magunkhoz ragadtuk a vezetést és kiépítettünk egy 10 pont körüli vezetést. Az ellenfél zóna védekezését kinti dobásokkal és gyors indítássokkal igyekeztünk hatástalanítani, ami többé-kevésbé sikerült is. Azonban megtörni, és leszakítani nem tudtuk az ellenfelet így a mérkőzés egészében a 10 pont körüli különbség volt a jellemező. A vége felé már a fáradtság jelei mutatkoztak rajtunk is, ami több hibás döntéshez vezetett, így látótávolságon belülre ért a Budaörs, de az óra nekünk dolgozott, így megszületett a győzelem, így tartjuk hazai veretlenségünket, és lépkedünk felfelé az NB2-es tabellán is. (82-77)” - foglalta össze Szobi Dániel vezetőedző.


#TFamily

Rólunk

Köszöntjük Önt a TF-Budapest kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Sió-Kosár Utánpótlás Klub-ot illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Sió-Kosár Utánpótlás Klub engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az admin@khgroup.hu címre.