banner.jpg

Távolodik a playoff

Nem sikerült a bravúr…

OSE – TFBP 84-76

“Bár szinte minden statisztikai mutatóban jobb volt az Oroszlány – lepattanó: 37-20, gólpassz: 20-10 – a kellemetlen stílusú fővárosi együttes három átlagon felüli egyéni teljesítmény révén alaposan megnehezítette az OSE dolgát.

A fővárosiaktól Beák Gábor 27/18 pontot szerzett – igaz 25 mezőnykísérletből, Szobi Dániel 22/3 pontot, 5 lepattanót és 7 gólpasszt tett le az asztalra, Tóth Dávid pedig 7/8-as mezőnymutatóval 16/3 ponttal zárt. A hazai siker fő letéteményesei Kiss Kornél (21/3 pont, 4 gólpassz), Tanács Attila (17/3 pont, 5 lepattanó) és Wehner Zoltán (14/6 pont) voltak, Nikola Vujovics pedig nagy mezőnymunkát tett a közösbe (7 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz).”

Rólunk

Köszöntjük Önt a TF-Budapest kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Sió-Kosár Utánpótlás Klub-ot illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Sió-Kosár Utánpótlás Klub engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az admin@khgroup.hu címre.